Elfogyott a türelem Csornán




Reflexesek forgalomszámlálása és zajmérése Csorna főutcáján

 


A csornai elkerülő út eddigi kudarctörténete:

 

A városon áthaladó forgalom okozta veszélyt az érintettek és az illetékesek - a városban élők, az Állami Közútkezelő és a Környezetvédelmi Felügyelőség - már idejében felismerték.

 

Az Orbán-kormány idején elindult az a munka, amely előkészítette a csornai elkerülő út megépítését, és a 85. sz. főút Csorna-Győr közötti szakaszának szélesítését.

 

1999-2001 között elkészültek azok a tanulmánytervek és részletes környezeti hatástanulmányok, amely alapján 2002. tavaszán az M85 számú gyorsforgalmi út megkapta a környezetvédelmi engedélyt.

 

2002 óta azonban a csornai elkerülő út sorsa kedvezőtlenül alakult:

 

Ugyan 2004-ben előírta a környezetvédelmi hatóság az M86 számú gyorsforgalmi út Csornát elkerülő nyomvonalára a részletes környezeti hatástanulmány elkészítését, ám a benyújtásra előírt két éves határidő úgy telt el, hogy az nem készült el, emiatt új eljárás lefolytatása vált szükségessé.

 

Időközben az illetékesekben felvetődött az az ötlet is, hogy az elkerülő út Csornától nyugatra épüljön meg. Ekkor, 2007-ben a kistérségi, a megyei és a regionális fejlesztési tanácsok egyaránt kiálltak az eredeti, a várost keletről elkerülő változat mellett.

 

2007. januárjában döntött a kormány a közlekedési projektekről, melyben az M85 Győr-Csorna közötti szakasza (Csorna elkerülővel) is szerepel. Bár a 2007. augusztusi kormányrendelet 2008-ban indítandó projektekről beszél, (és az autóút teljes kiépítését 2013-ra tűzi ki), "újratervezésre" hivatkozva, úgy tűnik, a munkagépek felvonulására még akár újabb éveket várni kell.

 

Most, 2008. év vége felé még azok az előkészítő munkálatok sem kezdődtek meg (kisajátítások, lőszermentesítések, régészeti feltárások stb.), amelyek elengedhetetlenek az építés megkezdése előtt, ugyanakkor újabb hosszú időre eltolhatják a megvalósítás idejét.



<< Vissza