Érdemes volt küzdeni - nem lesz erőmű a győri kórház területén

Mint azt korábban megírtuk, az e célból alapított Kft. egy új, nagyteljesítményű  gázmotoros erőmű telepítésére kapott engedélyt a győri Petz Aladár kórház területén. Gázmotoros áramtermelő létesítmény a tízemeletes lakóépületek és kórházi blokkok között? És erre engedély adtak? A súlyos környezetvédelmi és közegészségügyi aggályokat felvető beruházás ellen a Reflex és a lakosság kezdettől fogva tiltakozott. Azután fellebbeztünk is. Majd a bírósághoz fordultunk. Minden hasztalan volt – és MÉGSEM LESZ erőmű! Erről és a lakossági kiállás értelméről szól a tájékoztatás.



Mint azt korábban jeleztük egy energiatermelő vállalkozó nagyteljesítményű gázmotoros erőmű építését tervezte a Petz Aladár kórház területén.

A tervezett beruházás elsődleges célja áram termelése és értékesítése a KÓRHÁZ területén! A 3369 kW. (hő) + 3041 kW (áram) teljesítményű gázmotorok folyamatos üzem mellett (évente  8000 üzemórában) termelte VOLNA az áramot (és a szennyezőanyagot).

A közben megtermelt hő egyúttal biztosította VOLNA a kórház működtetéséhez szükséges hőenergia jelentős részét is.  

Az erőmű a magas lakóépületek és kórházi blokkok közé történő telepítése számunkra az alábbi jogi, környezetvédelmi és közegészségügyi aggályokat vetette fel:.

 

1.      Győr város környezet védelméről szóló rendelete szerint a kórház jelenlegi is (jól működő) távfűtő rendszerét helyi gázmotoros erőművel környezetvédelmi okokból nem lehet leváltani!

Az eljáró hatóságok ezt a rendeletet egyszerűen nem vették figyelembe.

 

2.      Egyébként is elfogadhatatlan, hogy a nagyteljesítményű „gázmotoros erőmű”  egy káros emisszióktól fokozottan védendő területre (a megyei kórház területére) kerül betelepítésre. Ez nem csak az itt gyógyulást remélő emberek, hanem az érintett lakók  miatt is aggályos.

 

3.      Adyváros ezen részét a kórház mellett haladó Tihanyi út jelentős gépjárműforgalom miatt Győr város Környezetvédelmi Programja már most is szennyezett levegőjűnek, a Környezet-egészségügyi Akcióprogramja pedig „magas kockázati szintűnek” sorolja Elérendő célul a szennyező források csökkentését és nem annak növelését jelölték meg.

 

4.      Az új gázmotoros energiatermelő létesítmény tovább növelte VOLNA a területet érő légszennyező anyag-terhelését. Az eddigi kibocsátás helyett éves szinten 76.000 kg. súlyosan mérgező nitrogén-dioxidok, 58 400 kg. szénmonoxid és 17.500 kg. elégetlen szénhidrogén került VOLNA a levegőbe.

 

5.      A problémát várhatóan fokozta VOLNA, hogy a területen lévő magas épületek  átszellőzést és a szennyezőanyagok felhígulását akadályozzák: számításaink szerint a kibocsátott szennyezőanyagoknak 50-60 méteren belül 2500-szoros hígulást kellett VOLNA „produkálnia” ahhoz, hogy határértékre csökkenjenek. Ami képtelenségnek tűnt (az erőmű kéménye 12 méter magas, a tízemeletes házak meghaladják a harminc métert…)

 

6.      Hiányoltuk az elmaradt klimatológiai vizsgálatokat, vitattuk a beruházó szakértője által készített számításokat, sérelmeztük az engedélyező hatóságok és szakhatóságok (Környezetvédelmi Felügyelőség, ÁNTSz) érzéketlenségét.

 

A hiábavaló fellebbezések után a bíróságtól kértük az engedély megsemmisítését. Illúzióink nem voltak, hiszen a sikerhez nekünk jogszabálysértést kellett volna felmutatni, papíron pedig itt is minden a jogszabályoknak megfelelően történt.

A bíróság is a paragrafusok betartását vizsgálja és nem dolga a megelőzés, az elővigyázatosság elveinek érvényesítése,- a környezet, avagy netán a lakosság érdekeinek mérlegelése, egészségének megóvása.

 

Mikor láttuk, hogy a jog itt csődöt mond, az érintett lakosság segítségét kértük. A postaládákba eljuttatott felhívásunkra több mint 600 család jelezte tiltakozását a tervezett beruházás ellen!

Nyilván ennek is, az időközben megváltozott gazdasági környezetnek és a kórház új vezetésének is köze van ahhoz, hogy - értesüléseink szerint - a tervezett beruházás végleg elmarad. Helyette a jelenlegi szolgáltató cég (Győri Hőszolgáltató Kft) saját maga kezdte meg a jelenlegi rendszer fejlesztését. Reményeink szerint ezt, és a tervezett új nagyberuházás energia ellátását a távhő-szolgáltató segítségével gazdaságosabban és környezetet kevésbé terhelő módon sikerül majd megoldani.

 

A hírnek természetesen a lakossággal együtt örülünk.

A Reflex ebben az ügyben is csak a dolgát tette - és ránk fér néha egy kis sikerélmény.

A nagyobb tanulság a lakosságé: mert ez az ügy is élő példa lesz arra, hogy érdemes küzdeni! Az Alkotmány mindenki számára biztosítja az egészséges környezethez való jogot – a polgároknak nem szabad engedni, hogy gazdasági okokból vagy politikai indíttatásból nélkülük hozzák meg az életminőségüket súlyosan befolyásoló döntéseket!

És ha a jog sajnos nem is nyújt lehetőséget az engedélyezési eljárásokban való közvetlen állampolgári részvételre, ha a képviselő nem a lakosságot képviseli, ha a hatóságok nem mérlegelik kellően a beruházás környezeti, egészségügyi kockázatát – akkor lépni kell! Ehhez azonban a polgároknak illik ismerni és gyakorolni a részvételi demokrácia által biztosított eszközöket.

Mert – mint ahogy ez az elvetélt beruházás mutatja – ÉRDEMES!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



<< Vissza