A természet legázolva - megint egy beruházás győri módra

Sajátos, győri módon zajlik „egy európai beruházó” által (az Audi gyára mellé tervezett) győri Logisztikai Park előkészítése. Bár a 200 hektáros nagyberuházás természetvédelem alatt álló területek lebetonozásával (is) járna – nem ejt erről egy szót sem a rendezési terv módosításának előzetes eljárásában a főépítészi anyag. Nagy (kormány) erőket mozgósítottak viszont, hogy a beruházás útjában lévő jogi akadályokat gyorsan eltakarítsák. Miképpen sikerült ez két kormányhatározattal és egy FM rendelet módosítással három hét alatt? Megtudhatják cikkünkből. Azt is, hogy – úgy tetszik – a városvezetés környezeti érzékenysége és jogkövető készsége mit sem változott a bácsai hulladékégető, vagy a sashegyi szemétlerakó óta.



A győri Audi gyárral határos volt győrszentiváni lőtér (évek óta elhagyott) területe a HM kezelésében van (volt). A természetvédelmi szempontból páratlan értékekkel bíró gönyüi homokvidék „Kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területként” jelenleg a „Natura 2000” hálózat része (HUFH 2009 nyt.sz.) Megannyi védett és fokozottan védett növény és állat élőhelyként az Országos Területrendezési Terv alapján az országos ökológiai hálózat magterülete.

 

A rendezési terv módosítása kapcsán figyeltünk fel arra, hogy az eddig meg nem nevezett „európai cég” Logisztikai Parkját részben a fenti területeken kívánja megépíteni. Annak belterületbe vonása és a jelenlegi besorolás megváltoztatása – azonban csak a jelenlegi rendezési terv módosításával lehetséges.

Az építési törvény szerint a rendezési (szabályozási) terv eljárása egy folyamat, annak  megindításakor az érintett szervezeteket és a lakosságot tájékoztatni kell. Ebben meg kell jelölni  az érintett területet, valamint közölni kell a módosítás „általános célját és várható hatását, hogy az érintettek azzal kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tehessenek” (Étv. 9.§ /2/ bek.).

A főépítész által SZMT 2010-002 számon megküldött szakmai előkészítő anyag szerint a tervezett győri fejlesztés legfontosabb célja „a gazdasági versenyképesség megőrzése”, továbbá a gyártási volumen és komplexitás növelése, valamint a munkahelyteremtés. 

Arról, hogy a fejlesztés természetvédelem alatt álló területeket érint, vagy hogy a beruházásnak lenne bármiféle környezetvédelmi hatása – egy szó nem esik.

Nagyberuházás cca. 200 hektáron, nagyrészt természetvédelmi területen – és semmi környezeti hatás?! Ez mán igen!

Ennyit a Révi-féle eljárások szakmai színvonaláról – de ezen lépjünk túl.  

     

A természetvédelmi apparátus azonban résen volt. „Az érintett terület belterületbe vonásával, beépítésre szánt területté minősítésével és beépítésével a természeti értékeinek és élőhelyeinek nagy része megsemmisül, így az ott található természeti értékek helyreállíthatatlanul károsodnak” – írja a Fertő-Hanság Nemzeti Park állásfoglalása. Jelzi továbbá, hogy Natura 2000 terület védelem érintettsége miatt hatásbecslés készítése, az Európai Bizottság állásfoglalása illetve környezeti vizsgálat szükséges – addig az eljárás felfüggesztését javasolta..

A rendezési eljárás azonban inkább folytatódott és a T-P Talent Plan Kft. szakvéleményében elemezte a tervezett fejlesztés környezeti elemekre gyakorolt hatását. Természetesen minden pozitív – köztük ez a gyöngyszem: „A tervezett fejlesztés hosszabb távon az életminőséget javítja, a városi lakosság terhelését  csökkenti, lehetőséget teremt az ökológiai egyensúlyhoz közelítő életmód kialakítására”. Nem sűrűn olvas az ember a marhasághoz ennyire közelítő sületlenséget, de ezen is lépjünk túl.

 

A „funkcióváltásnak” azonban további akadálya (volt) , hogy a terület – mint lőtér - a Honvédelmi Minisztériumé (volt). A termőföld terület átminősítése, a szabályozási funkcióváltás eljárása, a belterületbe vonás és ezek ingatlan nyilvántartásban való átvezetése, majd az építési engedélyezések jogszerű lefolytatása kétségtelen időigényes lett volna.

Viszont esélyt adott volna a természetvédelmi érdekek érvényesítésére, a Natura 2000 előírások betartására és a nyilvánosság részvételére.

 

Valakik ismét úgy döntöttek, „rendkívüli jogalkotási folyamattal” gyorsítják meg a területszerzés és funkcióváltás folyamatát. Ha a sashegyi regionális szemétlerakó ügyében sikerült a parlamentet rávenni a törvény módosítására, nem lehet ez gond egy éppen csomagoló kormányapparátusnál sem. leköszönő, akkor egy kis összjátékkal ez sem jelenthet problémát.

Igaz, a sashegyi trükkről később beigazolódott, hogy alkotmánysértő, de ezt tudta akkor is mindenki, amikor megszavazta. .

Úgy hogy jöhet az újabb győri barbatrükk.

A „gyorsított folyamat” a következőképpen játszódott le:  

 

1.)    A 2010. április 15-én született az ügyben az első (1092/2010 számú) Kormányhatározat. Az  „egyes honvédelmi szempontból feleslegessé nyilvánított állami tulajdonú ingatlanok elidegenítésének előzetes engedélyezése” fedőnevű határozat a.) pontja feleslegessé nyilvánítja legott a Győr 0748/73, 0748/75 hrsz-ú (Natura védelem alatt álló), továbbá 0748/80 hrsz-ú területeket, majd megbízza a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t, hogy azokat értékesítse.

 

2.)    Rá két hétre hogy hogy nem a minisztérium 54/2010.(V.5.) FVM sz. rendeletével módosítja az ingatlan-nyilvántartásról szóló végrehajtási rendeletet. Ennek értelmében ha „egy területet más célú hasznosítással összefüggő, beruházási területre minősítenek”  - akkor a beruházás megkezdéséhez nem szükséges az egyébként előírt jogerős hatósági engedély. Ennek azonban feltétele, hogy a Kormány a MK-ban kihirdetett határozatával beruházási célterületté nyilvánítsa az érintett területet.

 

3.)    Ehhez képest már nem okozott méla meglepetést, hogy Kormány másnap (május 5-én)

meghozta és bravúros serénységgel közzé is tette a 1112/2010 Kormány határozatát. Ebben – minő meglepetés!- a korábbi, 1092/2010 sz. határozatát egy olyan c.) ponttal egészítette ki, melyben az ott megjelölt, feleslegessé nyilvánított, értékesíteni kijelölt,  természetvédelemmel érintett (volt HM) győri területeket azonnali hatállyal átminősítette „beruházási célterületté”.

Ami elhárította az ingatlan nyilvántartási átvezetéséhez szükséges akadályokat.

A beruházás sínen, lehet örömködni, átvezetni, frappánsan intézkedni.

 

Ezek után nem csoda, hogy az ingatlanok belterületbe való vonásáról a földhivatali átvezetetés (kivett beruházási területként) május 12-én megtörtént, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pedig már május 11-én eladásra meghirdette. Úgy tudjuk, hogy határidőre egyetlen potenciális vevő jelentkezett, 6.5 milliárd Ft-os ajánlattal (A Kisalföld napilap szerint „az Audit is magában foglaló Volkswagen-konszern képes lehet erre”).   

 

Összegzés:

Megint egy beruházás győri módra.

Míg a város nyugati végén a kulturális örökségvédelem küzd hogy történelmünk páratlan régészeti emlékeit mentse egy másik megaberuházás (Aachun) kapcsán – a keleti végén  a természetvédelmi érdekeit űberelik felül. Északon a bácsai égetővel küzd a lakosság évtizedek óta - a déli városrészeket meg elönti Sashegy bűze.   

Ha a győri városvezetés csak fele annyira esélyt adna az ökológiának, mint amennyivel a műszaki fejlesztéseket, a hulladékelbánást, a zöld területek lebetonozását, a folyók kiegyenesítését és a jogi trükköket pátyolgatja – feltehetően nem itt tartanánk.    

 

Hozzátesszük: egyesületünk az Audi győri teljesítményét elismeri. Tudjuk, hogy a területek eladása hatmilliárdos hasznot jelent, a Logisztikai Park pedig újabb munkahelyeket. Tisztában vagyunk azzal is, hogy ezt a - magas szinten támogatott és végigtrükkölt - beruházást mi nem tudjuk megakadályozni. Nem népszerű dolog ellene tiltakozni sem. Munkánk azonban az általunk felvállalt értékrend képviselete. Feladatunk a természeti értékek, a környezeti elemek, a jelen lakosság egészségének és jövő generáció életfeltételeinek védelme.

Ezt vállaltuk, ez a dolgunk. Tehát nem hallgathatunk. És nem bólinthatunk.

A beruházásnak egyébként várhatóan lesz környezeti haszna is, hiszen reális esélye lehet a keleti elkerülő út megépítésének. Az Audi korábbi bővítésénél ha az eredeti nyomvonal „útban” volt, egyszerűen odébb tolták (Drang nach Osten). Most még keletebbre tolódott ugyan – mielőbbi megépítése azonban (éppen a Logisztikai Park frappáns kiszolgálása miatt) ezentúl érdeke lesz az Audinak (pontosabban a területeket gyorsított eljárásban megvásárló  „európai beruházónak”) is.       

 

Reflex Környezetvédő Egyesület

 



<< Vissza