Meghívó a 11-es sz. Cuha-völgyi vasút ünnepnapjára

A Magas-Bakony talán legszebb részébe, az országos hírűen szép Cuha-patak völgyének vadregényes sziklaszurdokába hívjuk Önöket 2010. május 1-én, a Cuha-völgyi vasút (11-es sz. Veszprém-Győr vasútvonal) ünnepnapján, melyet immár hagyományosan a vasútvonal védelmére, és üzemeltetésének támogatására alakult Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség szervez erre a napra. Mint, ismert, a mostanáig hivatalban lévő Kormány 2009-ben ismét mindent elkövetett annak érdekében, hogy bezárja hazánk talán legszebb vonalvezetésű, és Veszprém-Vinye között immár 3 éve ideiglenes műemléki védelem alatt álló vasútvonalát. E törekvés „eredményeként” az idei év eddigi szakában a Zirc-Veszprém szakaszon csak hétvégén, és igen korlátozottan járnak vonatok. A Bakonyvasút Szövetség, annak érdekében, hogy a vonal ünnepén a Cuha-völgy Veszprém felől is könnyen megközelíthető legyen, 2010. május 1-én a hivatalosan közlekedő 3 vonatpár mellett különvonatként a Győr-Zirc és Zirc-Győr viszonylatú vonatok közül további 2 vonatpárt rendelt meg a kirándulók számára.



Megközelítés, program, és túraajánlatok a Magas-Bakonyban és a Cuha-patak mentén

A kivonatos menetrendi táblákban szereplő, piros színnel megjelölt Zirc-Veszprém (1,3) és a Veszprém-Zirc (2,4) különvonatok, melyek Veszprém-Zirc, és Zirc-Veszprém viszonylatban ingyenesen vehetők igénybe. Vendégeinknek csak a Zirctől Győr irányába tartó szakaszra, illetve Győr felől Zircig  kell menetjegyet váltaniuk.

 

Megközelítés: a) Veszprémből a 8:06-kor induló menetrendszerinti, és a 11.02-kor induló különvonattal

 

 Veszprémbe  (é. 7:55) Bp.-ről, a Déli pu.-ról 6:11-kor, Székesfehérvárról 7:15-kor induló szombathelyi gyorsvonattal lehet  eljutni. A 11:02-kor induló különvonat a Veszprémbe 9:55-kor érkező, Bp. Déli pu.-ról 8:11-kor, Székesfehérvárról 9:15-kor induló gyorsvonattal érhető el. Ajkáról 7:27-kor és 9:27-kor indulnak a Veszprémbe 7:57-kor és 9:57-kor érkező vonatok.

 

b) Győrből a 8:49-kor és 10:49-kor induló menetrend szerinti vonatokkal

 

E vonatokra Győrött (é.8:23/8:36,10:23/10:36)Budapest Keleti pu-ról 6:38/8.38 órakor induló gyorsvonati, és 7:10, 9:10 órakor induló EC csatlakozás van. Sopronból 9:10-kor indul csatlakozó IC (Győr érk. 10.20).

 

Kivonatos menetrend

1

 

 

 

 

2

Győr ind.

8:49

10:49

 

Veszprém ind.

8:08

11:02

Pannonhalma ind.

9:17

11:18

 

Zirc érk.

8:35

11:31

Vinye érk.

9:58

12:12

 

Zirc ind.

8:36

11:32

Porva-Csesznek érk.

10:05

12:19

 

Porva-Csesznek é.

8:49

11:45

Zirc érk.

10:18

12:32

 

Vinye érk.

8:57

11:53

Zirc ind.

10:19

12:33

 

Pannonhalma érk.

9:36

12:37

Veszprém érk.

10:50

13:04

 

Győr érk.

10:03

13:05

Program:     

1. 2010. április 30 – 2010. május 1 pénteken és szombaton 9:00-17:00 között – Zirc, vasútállomás raktárépület

Vasútmodell kiállítás a veszprémi Baross Gábor Vasútmodellező Klub szervezésében

belépődíj egységesen 200.-Ft/f, 10 fő feletti csoportok esetében 100.-Ft/fő

2. 2010. május 1 10:30-11:30 – Zirc, vasútállomás
 
Megemlékezés és koszorúzás Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából valamint a Cuha-völgyi vasút harmadszori megmeneküléséről

 

Rendezők: Zirci Országzászló Alapítvány, Zirc Város Önkormányzata és a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség

Meghívott vendégeink:

Borkai Zsolt – Győr Város polgármestere

Debrecenyi János – Veszprém Város polgármestere

Kara Ákos – a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke

Kozák Tamás – vezérigazgató MÁV-Start zrt

Lasztovicza Jenő – a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke

Dr. Medgyasszay László – országgyűlési képviselő

Dr. Navracsics Tibor – országgyűlési képviselő

Dr. Szakács Imre – a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke

 

3. 2010. április 30 – 2010. május 2 naponta 9:00-17:00 között – Porva-Csesznek vmh, váróterem

Vasúttörténeti kiállítás a Cuha-völgyi vasút, a Veszprém-Győr vasútvonal múltjáról és  jelenéről

 

4. 2010. május 1 – 14:30-15:00 – Vinye megállóhely

Megemlékezés Vinyén a vasút múltbéli és jelenkori építőiről

Meghívott vendégeink:

Aradiné Buda Erika – Bakonygyirót polgármestere

Csilléry Béla – MÁV Pályavasúti Területi Központ, pályalétesítményi osztályvezető

Dr. Kancsal Károly – Bakonyszentlászló, Bakonygyirót, Fenyőfő körjegyzője

Klauz Dezső – Fenyőfő polgármestere

Leitner Zoltán – MÁV Pályavasút, Veszprémvarsány, szakaszmérnökség vezető

Sebestyén Vince – Bakonyszentlászló polgármestere

 

Javasolt túraútvonalak:

1.   Porva-Csesznek vá. Cuha-völgy szurdoka – Vinye – Pakuts-pihenő – Alsó-Cuha-szurdokÖrdög-rét – Bakonyszentlászló vá. (magas vízállás esetén a Cuha-völgy szurdokának gázlói és az Alsó-Cuha-szurdok nehezen járhatók)                                                                           9 km        5 óra

2.   Porva-Csesznek vá. – Cuha-völgy szurdokaKőpince forrás – Vinye – Vinye v.mh. (klasszikus Cuha-völgyi sétaút, magas vízállásnál jelentős vízátfolyások!)                                 5 km        3 óra

3.   Porva-Csesznek vá. Károlyháza – Zörög-tető – Vinye v.m.                     5 km        3 óra

4.   Porva-Csesznek vá. – Üveghuta – Hódos-ér (rövidítési lehetőség a Hódos-éri üdülőkhöz) – Csárda-tető – Hálóvető-árok – Pápalátó-kő – Likas-kő – Hódos-éri üdülők – Vinye v.m.   13 km     6,5 óra

5.    Porva-Csesznek vá. – Károlyháza – Aranyos-völgyCsesznek-Suttony –Cseszneki vár – Dornyai Béla emlékút – Kőpince forrás – Vinye mh.                                                11 km     5.5 óra

6.   Vinye v.mh – Kőpince forrás- Zsidó rét – Alsó-Cuha szurdok – Ördögrét – Kitaibel Pál emlékoszlop – Vinye fatelep – Vinye v.mh (magas vízállás esetén az Alsó-Cuha-szurdok nehezen járható!)  7 km  4 óra

7.   Zirc vá. – Zirc vá. Vasútmodell kiállítás - Zirc Arborétum – Bakony Természettudományi Múzeum - OSZK Reguly Antal Műemlék Könyvtár - Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház – Városnézés – Zirc vá. 3 km       4 óra

8.   Zirc* - Dudar Ördög-árok – Töbör-hegy – cseszneki vár – Kőmosó-szurdok – Zörög-tető – Vinye v.m.

(az Ördög-árok sziklaszurdoka nehezen járható)                                 13 km     6,5 óra

9.   Zirc* - Dudar – Kő-hegy – Gézaháza – Vadas-árok(rövidítési lehetőség Porva-Csesznek vá.-hoz) Cuha-völgy szurdoka – Vinye v.m. (magas vízállás esetén a Cuha-völgy szurdokának gázlói nehezen járhatók)                                                                                                 11,5 km        5 óra

 

*     A Dudar volt v.mh-tól induló túraútvonalak Zirc vá-ról menetrend szerinti autóbusszal közelíthetőek meg, ezek a Győr felől érkező vonathoz csatlakozva 10.25-kor, illetőleg a Veszprém felől érkező különvonathoz csatlakozva 11.46 órakor indulnak. Mivel az autóbuszok korlátozott befogadóképességűek, ezért ezeket a túrákat nagyobb létszámú, szervezett csoportoknak nem ajánljuk.

 

Hazautazás:

Vinye mh-ról Veszprém felé a 12.12-kor, 14.59-kor, 16.59-kor és Zircig a 18.00-kor induló személyvonatokkal (a vonatok Porva-Csesznek mh-ról 8 perccel később indulnak. A 14.59-kor és 16.59-kor induló vonatoknak Veszprémben közvetlen gyorsvonati csatlakozása van Ajka-Szombathely, valamint Székesfehérvár-Budapest Déli pu. irányába.

A 14.59-kor induló vonat Zirc és Veszprém között különvonatként közlekedik, menetjegyet csak Zircig kell váltani. Zirctől az utazás ezen a napon ingyenes.

Vinye mh-ról  Győr felé a 11.53-kor, 15.55-kor, 17.43-kor és 20.00-kor induló személyvonatokkal (a vonatok Porva-Csesznek mh-ról 8 perccel korábban indulnak.

A Győrbe induló összes vonatnak Győrött 15-25 percen belül csatlakozása van Tatabánya-Budapest irányába. Sopronba a 15.55-kor indulónak IC, a 17.43-kor indulónak 30 percen belül gyorsvonati csatlakozása van.

Kivonatos menetrend

3

 

 

 

4

 

 

Győr ind.

13:48

15:46

16:49

Veszprém ind.

14:45

16:48

18:09

Pannonhalma ind.

14:17

16:17

17:18

Zirc érk.

15:14

17:17

18:38

Vinye ind.

14:59

16:59

18:00

Zirc ind.

15:34

17:22

19:39

Porva-Csesznek ind.

15:06

17:06

18:07

Porva-Csesznek ind.

15:46

17:35

19:52

Zirc érk.

15:19

17:19

18:20

Vinye ind.

15:55

17:43

20:00

Zirc ind.

15:20

17:20

-

Pannonhalma érk.

16:37

18:37

20:39

Veszprém érk.

15:50

17:51

-

Győr érk.

17:06

19:05

21:06

 

Egyéb utazási lehetőségek: Mivel a 11-es sz. Győr-Veszprém vasútvonalon az idei menetrendi időszakban a két megyeszékhely közötti utazási lehetőségek nagyon korlátozottak, a Bakonyvasút Ünnepe kiváló lehetőséget jelenthet szervezett győri csoportok számára veszprémi városlátogató kirándulásra.

Győrből indulás 8:49-kor, érkezés Veszprémbe 10:49. (Odaútban Zirctől különvonat. Csak Zircig kell jegyet váltani!)

Visszautazás: Veszprémből indulás 16.48-kor, Győr hazaérkezés 19:06.

További információt lehet kérni:

Bödecs Barnabás elnök, Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség, 1502 Budapest, Pf. 394, Tel: 06-70-3180872, e-mail: iroda@fal-con.hu.

Bejelentkezés:

Kérjük, hogy nagyobb létszámú, 20 fő feletti szervezett csoportok részvételi szándékukat Benis Andrásnénál (E-mail: 06-30-4973412, E-mail: benis.andrasne@mav-start.hu) a rendezvény előtt legalább 7 nappal jelentsék be. A MÁV-Start értékesítője útján gondoskodik a csoportos menetjegy váltás lehetőségéről az esetleges különvonati szakasz ingyenességének biztosítása mellett. A 7 nappal korábbi bejelentés a vonatok elégséges férőhely kapacitásának biztosítása érdekében is szükséges.

Vendéglátás, étkezés:

Porva-Csesznek vmh-n: Várja vendégeit a megállóhellyel szemben lévő vendégház és turistaszálló. Mindhárom napon nyitva lesz az állomási büfé.

Vinye mh-n: Meleg étkezési lehetőség a Pokol csárdában (www.pokolcsarda.vinye.hu, Tel: 06-20-5750936 (A Pokol csáda sodexo melegétkezési utalványt elfogad, és május 1-re 600.-Ft egységáron menüvel is készül vendégeink fogadására), üdítő, szendvicsek a vinye.hu-nál (www.vinye.hu )

Cseszneken: Erzsébet vendégház (www.erzsebetvendeghaz.hu), Lovagvár Falatozó (www.cservak-haz.hu, tel: 88-436264)

Támogatás:

Ha támogatni szeretné a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség rendezvényeit, és a vasút megtartása, és fejlesztése érdekében kifejtett munkáját, szívesen vesszük bármely összegben felajánlását, melyet nevének, elérhetőségének megadásával bármely OTP BANK fiókban befizethet Szövetségünk számlájára.

Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség - otp bank nyrt 11737007-20736358

Támogatási felajánlást a vasúttörténeti kiállítás helyszínén, Porva-Csesznek mh. várótermében is elfogadunk! Köszönjük támogatását!

Mindenkit szeretettel vár a rendezvény főszervezője, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség, ill.  partnerei:

 A MÁV-START zrt, Zirc és Bakonyszentlászló Önkormányzatata.



<< Vissza