Lezajlott az első takarítás



Az „Illegális hulladéklerakók felszámolása, a hulladékelhagyó szemlélet megváltoztatása Kajárpéc, Pápateszér, Sokorópátka és Tényő településeken” című programunk fő célja azon túl, hogy a résztvevő települések közterületein található illegálisan lerakott hulladékot felszámoljuk, az is volt, hogy a településeken élők szemléletét megváltoztassuk a hulladékelhagyó magatartás tekintetében.

A szemléletformálást célzó tevékenységünk keretében saját forrásból megjelentettünk egy szórólapot, melyet eljuttattuk a település valamennyi háztartásába. Célunk volt, hogy a helyi közösségek, társadalmi szervezetek és a lakosság minél nagyobb arányba bekapcsolódjon a felszámolási munkába, ennek érdekében 2008. október 28-án tartottunk egy tájékozató előadást is a lakosság részére a hulladékgazdálkodás környezeti hatásairól, kiemelten a hulladékelhagyó magatartás problémájáról. Az akciónap előtt a település hirdetőtábláin felhívást tettünk közzé, figyelemfelkeltő, A3-as méretű plakátokon, amelynek célja szintén a helyi lakosság mozgósítása volt. 

Mindezek hatására az akciónap kereti közt megvalósuló tevékenységekbe bekapcsolódtak a helyi önkéntesek, valamint a helyi vállalkozók (rakodás és szállítás) részbeni önkéntes vállalás formájában. A megtisztított területekre figyelemfelhívó táblákat helyeztünk ki a további illegális hulladéklerakások megelőzése érdekében.

A helyi önkormányzat további intézkedéseket is ígért annak érdekében, hogy a lerakók ne képződjenek újra (pl.: a megtisztított területek lezárása sorompóval, új funkció keresése a kitakarított területeknek, az elkövetők tettenérése esetén azok szigorú büntetése). 

 

Képek az akciónapról:










<< Vissza