4. Pápateszéri Természetfotós tábor

Június 30-ig lehet jelentkezni természetfotós táborunkba, amelyet a Reflex Környezetvédő Egyesület a Győri Fotóklubbal közösen, negyedik alkalommal szervez Pápateszéren. A táborba elsősorban olyan 14 - 22 év közötti fiatalokat várunk, akik szeretnek fotózni, szeretik a természetet, s a természetfotózás során eddig megszerzett tudásukat bővíteni szeretnék. A tábort a számtalan fotótémát szolgáltató Bakonyban rendezzük 2010. augusztus 1. (vasárnap) és 7. (szombat) között. Részvételi díj 22 000 forint, a REFLEX és a Győri Fotóklub tagjai (illetve a tagok gyermekei) 10 százalékos kedvezményt kapnak.



A tábor célja

Sokan vannak, akik már rendelkeznek alapvető számítógépes, és valamilyen színtű fényképezőgép használati ismerettel, ám a mindenkit elöntő képáradatban sokunknak nincs meghatározó előképzettsége a vizuális kultúra területén a „jó” kép kiválasztására. Táborunk célja ennek a képességnek a fejlesztése, az eszközhasználat tudatos szintre fejlesztése, hogy tudjuk, a fényképezőgép mely funkciói milyen célt szolgálnak. Megtanítani a résztvevőket a tudatos képkészítés alapjaira, megismertetni őket a természetfényképezés írott és íratlan szabályaival. A táborozók szerezzenek készséget és képességet a fotográfia alapjainak használatában. Tudják, mit és hogyan érdemes lefényképezni, ha szükséges tudjanak jó minőségű képi dokumentációt készíteni. Legyenek ismereteik a képek utólagos kiválasztásának és bemutatásának fő szabályairól.

 

A tábor vezetői

A tábor szakmai vezetője Szabó Béla fotográfus, fotóművész, a Győri Fotóklub ügyvezető elnöke. A szervezésért Nagy Péter, a Reflex Környezetvédő Egyesület programvezetője felel. (30/28-99-940, npluszp@gmail.com)

 

 

A tábor helyszíne

A tábornak helyet adó ökológiai oktatóközpont a Közép-Dunántúli Régió (Veszprém megye) és a Nyugat-Dunántúli Régió, (Győr-Moson-Sopron megye) határán, a Bakony és a Kisalföld találkozási pontján fekszik. Pápateszér község még a Kisalföld, a hozzá külterületként kapcsolódó Farkashegy már a Bakonyalja tájegységhez tartozik. A 24 fő elszállásolására, a közösségi programok és az oktató tevékenység ellátására alkalmas épület egy közel két hektáros területen, erdő mellett fekszik, a telek határán ered a a tíz pápateszéri ér egyike. A Reflex-házból kiindulva, öt kilométeres sugarú körön belül 25 pápateszéri vízimalom (lakott épület, rom), vagy annak maradványa talélható. A Fenyőfői Ősvenyves 2-4 kilométerre, a Kőrishegy légvonalban 12 kilométerre található. (Bővebben a www.reflex.gyor.hu honlapon, az Ökológiai központ feliratra kattintva.

 

 

A tábor időpontja

2008. augusztus 1-től (vasárnap) - augusztus 7-ig (szombat) 7 napos, bentlakásos tábor.

 

Célcsoport

A Közép-Dunántúli Régió (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér Megye) és a Nyugat-Dunántúli Régió természetfotózás iránt érdeklődő, fotózási alapismeretekkel és kellő motiváltsággal rendelkező, 14 - 22 év közötti ifjúsága.

 

Résztvevők várható száma

A bentlakásos tábornak helyet adó ökológiai oktatóközpont 24 fő kényelmes elszállásolására alkalmas, ennek az adottságnak megfelelően a résztvevők maximális létszáma: 20 fő + a tábor szakmai vezetésével és a kiegészítő programokat szervező, lebonyolító önkéntesekkel, összesen 24 fő.

 

Az oda- és visszautazásról
A résztvevőknek a táborba az oda- és hazautazást egyénileg kell megoldani! Pápateszér megközelíthető közúton autóval (Pápa-Veszprémvarsány között), illetve a Győr-Veszprém vasútvonal vinyei megállójától Fenyőfőn keresztül, 6 km-es erdei kerékpározással. A tábor kezdőnapján, augusztus 1-jén legkorábban 13 órától, legkésőbb 15 óráig várjuk a résztvevőket. A helyszín megközelítését segítő térképek a honlapunkon is megtalálhatók (www.reflex.gyor.hu.

 

Részvételi díj: 22.000 forint.

A jelentkezési lapot kitöltve és aláírva kell eljuttatni a Reflex irodájába (9024 Győr, Bartók Béla út 7.) A részvételi díj összegéből 10.000 forint előleget legkésőbb június 30-ig kell befizetni személyesen, vagy a Reflex Környezetvédő Egyesülettől igényelhető sárga csekken, illetve átutalni a Reflex Környezetvédő Egyesület 11737007-20720786 számú számlájára. A fennmaradó 12 000 forintot (* kedvezmény esetén 10 000 forintot) a táborba érkezés napján, a helyszínen számla ellenében készpénzben kell befizetni.

A részvételi díjból a REFLEX és a Győri Fotóklub tagjai (illetve a tagok gyermekei) 10 százalékos kedvezményt kapnak.

 

További felvilágosítás és részletes program:

 

Nagy Péter

programvezető

REFLEX Környezetvédő Egyesület
9024 Győr, Bartók Béla utca 7.
mobil: 30/28-99-940
telefon. 96/316-192, 96/329.792
reflex@c3.hu

www.reflex.gyor.hu

 



A cikkhez csatolt dokumentumok:
jelent-fotostabor.doc

<< Vissza