A „korszerű hulladékgyűjtési rendszerre” való átállás címén ismét sikerült felbosszantani a lakosságot. A kétkannás gyűjtés bevezetésével kapcsolatos környezetvédelmi-fogyasztóvédelmi problémákat máskor tárgyaljuk majd. Ezúttal a győri szelektív gyűjtés furcsaságairól elmélkedünk: ki gyűjt, mit gyűjt, hogyan és minek? Miért van az, hogy a 2600 tonna begyűjtött másodnyersanyagból egy deka nem került újrahasznosításra és mi köze van ennek a háttérben vakaródzó új szemétégetőnek? 

Győr éllovas szerepe a magyar hulladékelbánásban úgy hírlik vitathatatlan. Németh Zoltán környezetvédelmi regnálása óta tudjuk, hogy Győrben találták fel a szelektív gyűjtést, itt épült ki a csomagolóanyag szeméttel bűvészkedő ÖKOPannon referenciabázisa, nálunk számolták fel először a lomtalanítást és kibrusztolták nekünk Sashegyre 122 település hulladéklerakóját is. Igaz, ez utóbbi csak alkotmánysértő módon, a védőtávolságok jogellenes megfelezésével, a lakosság tiltakozása ellenére sikerült – de kit érdekel ma már ez? Az avatási pezsgővel hadonászó, lakosságot és szalagot átvágó politikusokat nyilván semennyire….

Győrben ma 140-160 gyűjtősziget van. A hivatalos szám folyamatosan változik. A mostani „kukarendszerváltás” is jó alkalom volt arra, hogy néhányat megszüntetessenek, át- vagy odébb helyezésükre elköltsenek pár milliót. A váltás levezénylése (a gyűjtőkonténerek cseréje) meglehetősen szervezetlenséggel párosult. Előbb három-négy hétre teljesen eltűntek a régi konténerek, majd megjelentek. Megfogyatkozott létszámban, de sajnos ugyanazon a ronda kék színben. A gyűjtőszigetek kapacitása apadt – ráadásul teljesen logikátlan, hogy valójában melyik gyűjtőszigeten mire van kinn konténer.     

Tapasztalatunk szerint a lakosság szelektálási lendülete ugyan töretlen, a begyűjtött hulladékok minősége azonban romlik. Egyre több a kevert, vagy elszennyezett hulladék és – jobb híján- beledobálják sajnos a veszélyes hulladékokat is. A hulladékfeldolgozók viszont csak az egynemű, tiszta hulladékokat hajlandók átvenni.    

A legfontosabb dologról, a hulladék megelőzésről persze nem esik egy szó sem. Miként arról sem, hogy a szelektív gyűjtés anyagilag ráfizetés, szakmailag viszont nem megoldás. Nem megoldás, mert azzal, hogy a már megtermelt hulladékot az emberekkel kimosatják, lapítgatják, ide-oda szállítgatják, feldolgozzák – összességében egy dekával nem lesz kevesebb. Jó, hogy nem a kukába kerül, hogy nem az árokpartra, de mennyiségében sajnos semennyit nem csökken.

A Reflex Egyesület szokás szerint idén is kikérte a szelektív gyűjtést Győrben koordináló KOMSZOL Kft. 2009 évre vonatkozó statisztikáját. A lakosságtól begyűjtött egyes anyagfajták éves mennyiségére voltunk kíváncsiak és arra, hogy a begyűjtött mennyiségekből mennyi került újrahasznosításra. A válasz lényege: egész évben összegyűlt összesen kb. 2600 tonna – ebből hasznosításra értékesítve: 0, 0 dekagramm. Vagyis semmi.

Tudjuk, hogy a piaci viszonyok idétlensége és az elhibázott környezetpolitika miatt a másodnyersanyag ipar is válsággal küzd. A külföldi kézre került magyar üveggyárak és papírgyárak bezárásával a másodnyersanyag feldolgozásának lehetősége beszűkült. A használt üveget Csehország fogadja, ha fogadja – az újrahasznosított WC papírt pedig (micsoda fejlődés!!!) importból szerzi be az ország. Az alumíniumot Angliába hordják, a műanyagot – jó esetben – Kína dolgozza fel, az italos vegykódobozokat Németország. .

Persze van némi hazai felvevő piac is, ezért nem igaz, hogy a pont a KOMSZOL hulladéka nem kell senkinek. A nyomott piaci árakkal nehéz igazolni, hogy miért pont ő nem produkált 2009-ben egy fillér bevételt sem a hulladékértékesítésből.

A műanyagszemét minden esetre itt van és azóta csak egyre csak gyűlik, csak gyűlik.

Hogy hol? Aki viszontlátni akarta szelektált hulladékát, és meglátogatta a KOMSZOL volt kertészetét (Abda felé, a Radnóti szobor után balra) az alábbi látvány fogadta:

A papír és a műanyag előkészítése (bálázása) itt megszűnt, a papírszemét az üvegházakban tornyosult, a műanyagtrutyit a futballpálya nagyságú területen halmozták fel. Szerintem nem is akarják értékesíteni, „jobb időkre” gyűjtögetik. A cél nyilvánvaló: potenciális fűtőanyagként pátyolgatják.

Pár év múlva a műanyaghegyek az égig nőnek, a nyilvánvalóan alulmértezett sashegyi lerakó betelik és a szakemberek ismét katasztrófa helyzetet jelentenek. Tálalják a megoldást is - hiszen szerintem erre játszanak – égetni kell! Varázsszó a termikus hasznosítás, hiszen hulladékégetőt építeni, működtetni sokkal nagyobb biznisz, mint granulátumot darálgatni. Ezért jelennek meg mostanában a piromániás „szakértők” cikkei, ezért készülnek sutyiban a „megalapozó tanulmányok”, születnek a megbízások, becsempészik bele a szemétégetőt minden győri környezetvédelmi programba, hulladékgazdálkodási tervbe.

A hulladékhegyek nőnek, a piromániás lobbi pénzszagot érez és gyülekezőt fújt. Cél a hulladékégető kibrusztolása. Arról, hogy a hulladékégetés a legdrágább, ám ökológiai, egészségvédelmi és össztársadalmi szempontból egyaránt a legelfogadhatatlanabb megoldás- nem esik szó. De egyáltalán: kinek megoldás az, hogy 1 tonna szilárd hulladékból csinálunk 5600 m3 légnemű szennyező anyagot? A környezetnek? A klímának? A tüdőnknek?

Nem elég okulás a győrieknek a bácsai hulladékégető?

Már megint a lakosságot nézik hülyének?   

Kalas György