A Reflex-ház belülről

A Reflex Ökológiai Központ és Erdei Iskola épülete mintegy 190 négyzetméter alapterületű. A most következő leírásban megpróbáljuk részletesen bemutatni az épületet belülről. A szemléletesség kedvéért közzé tesszük itt az épületbelsőről, az egyes helyiségekről készült fotókat, valamint egy méretarányos alaprajzot is.
Az épület alaprajza jól mutatja az egyes helyiségek, így a szobák, és azon belül az ágyak elhelyezkedését.

 



Az épület bejárata a DK-i homlokzaton található, mely előtt egy közel 20 m2-es fedett terasz biztosítja az átmenetet az udvar és a belső tér között.

 

A főbejáraton belépve az étkező-társalgó helyiségbe jutunk, ahol egyszerre akár 32 gyerek is kényelmesen elfér.

 

A bejárattal szemben áll az újonnan épített cserépkályha, amely a késő őszi, kora tavaszi időszakban alkalmas arra, hogy kellemes hőmérsékletet biztosítson az épületen belül.

 

 

A földszinten található nagy helyiségből nyílik két kisebb hálószoba, ezekben egy ágyat és egy emeletes ágyat helyeztünk el, így a szobák 3-3 személy elszállásolására is alkalmasak. 

 

Ugyanezen a szinten található a női és férfi WC-k és tisztálkodó helyiségek.

Az étkező és a konyha közvetlen kapcsolatban van. A konyha mellett kamra, az élelmiszerek tárolásara alkalmas polccal és szekrénnyel.

 

Az észak-nyugati homlokzaton található a hátsó kijárat, amely a tábortűz melletti sütéshez-főzéshez szükséges forgalom lebonyolítását szolgálja.

 

A tetőtérbe a bejárattal szemben lévő lépcsőn juthatunk fel.

 

Itt a terasz fölötti részt leválasztva egy családi hálót (4 ággyal) alakítottunk ki.

 A tetőtér további részét közösségi hálónak (14 fekhellyel) alakítottuk ki, amely kisebb előadások, megbeszélések, foglalkozások megtartására is használható.



<< Vissza