Megfellebbeztük a gázmotoros erőmű engedélyét

Mint azt korábban megírtuk, az e célból alapított Kft. egy új, nagyteljesítményű (3041+3369 kW-os) gázmotoros erőművet szándékozik betelepíteni a győri Petz Aladár kórház területére. A beruházás elsődleges (gazdasági) célja: áram termelése és hálózati értékesítése. Ugyanakkor a keletkező hulladék hő is hasznosításra kerül, így a kórház (amelynek fűtését illetve melegvíz ellátását most a távhő szolgáltatótól kapja) hőenergiájának 80%-át a helyi erőmű biztosítaná. A gázmotoros erőmű tízemeletes lakóépületek és kórházi blokkok között történő működtetése azonban számunkra súlyos környezetvédelmi és közegészségügyi aggályokat vet fel. A lakosságot eddig nem kérdezte senki. A REFLEX a jogsértéseket lát, és a bíróságnál kezdeményezte a határozat hatályon kívül helyezését.  



 

Mint azt korábban megírtuk egy energiatermelő vállalkozó nagyteljesítményű gázmotoros erőmű építését tervezi a Petz Aladár kórház területén. A vállalkozó és a kórház az erőmű üzemeltetésére közös céget alapított Petz-Energo Kft. néven (a témában kötött üzemeltetési szerződés miatt a kórházat 20 millió Ft. bírság megfizetésére kötelezték a közbeszerzési eljárás szabályainak megsértése miatt. De ez egy más ügy…).

 

A jelenlegi kazánház épületében tervezett beruházás elsődleges célja áram termelése és értékesítése. A 3369 kW. (hő) + 3041 kW (áram) teljesítményű gázmotorok folyamatos üzem mellett ugyanakkor biztosítják a kórház működtetéséhez (fűtés, melegvíz- és gőzszolgáltatás) szükséges hőenergia jelentős részét is (éves szinten 80 %-át).

 

Az erőmű a magas lakóépületek és kórházi blokkok közé történő telepítés azonban számunkra súlyos környezetvédelmi és közegészségügyi aggályokat vet fel és a kiadott engedély elleni fellebbezésünkben az alábbiak szerint fejtettük ki:

    1. A hatósági eljárásnak nem része, de sérelmezzük, hogy a beruházással várhatóan hátrányosan

     érintett lakosság véleményét megint nem kérdezte meg senki, holott nekik kell elszenvednie az

     erőmű üzemeltetés veszélyeit. Sajnáljuk, hogy egy egészségvédő-gyógyító intézmény beruházási

     döntésénél a gazdasági okok (az elérhető bevétel, illetve megtakarítás) nagyobb súllyal eshetnek

     latba, mint a prevenció – ami a modern egészségvédelem egyik alapelve.     

Az eljáró hatóságoktól alappal várható el, hogy – a központi jogszabályok mellett- ismerjék és érvényesítsék a jogszabályok előírásait.

Győr város környezet védelméről szóló hatályos rendelete (63/2007 /XII.19./ Önk. r.)  szerint a Szabályozási Tervben az arra kijelölt területeken a fűtési energiaellátást kötelező távhővel biztosítani. Ettől eltérni csak akkor lehet, „ha a „hálózattal rendelkező hőszolgáltató írásban nyilatkozik, hogy az adott igényt nem képes kielégíteni - vagy a szaktervező dokumentációja bizonyítja, hogy a tervezett hőenergia-ellátás nem jár a felhasználás helyszínén, a távhő használathoz viszonyítva, annál nagyobb mértékű levegőszennyezéssel.” Vagyis a jelenlegi távfűtést – a GYŐRHŐ Kft. hozzájárulása nélkül – helyi gázmotoros erőművel környezetvédelmi okokból nem lehet leváltani!

Érthetetlen, de az ügyben eljáró hatóságok ezt a rendeletet egyszerűen nem vették figyelembe, agyonhallgatták.

 

2. Számunkra elfogadhatatlan, hogy az új, nagyteljesítményű „gázmotoros erőmű”  egy káros emisszióktól fokozottan védendő területre (a megyei kórház területére) kerül betelepítésre. Ez nem csak az itt gyógyulást remélő emberek miatt aggályos, hanem a kórház köré épült lakóházakban élők és a közeli óvoda lakói miatt is.    

 

Levegő- és zajvédelmi szempontból alapvetően problémás területről van szóhelyszínről van szó. Adyváros ezen térségét (CO és NOx  - illetve szálló por és korom túllépések miatt) Győr város Környezetvédelmi Programja szennyezett levegőjűnek minősíti és elérendő célként jelöli meg  ennek javítását .

A levegő állandósult szennyezettsége miatt az érintett területet Győr város elfogadott Környezet-egészségügyi Akcióprogramja is „magas kockázati szintűként” sorolja.

A légszennyező anyagok nagyobb részt a gépjármű forgalomból származnak. A területen (a kórház mellett) haladó Tihanyi út jelentős gépjárműforgalommal terhelt, hiszen az É-D irányú helyközi illetve helyi járatú buszok forgalmának egyik fő városi tengelye. Egyre kritikusabbá válik az út személygépjármű forgalma is - ami nagyrészt a szabadhegyi lakóparkok beépítésére illetve a kórház és a vasút közé beerőszakolt kereskedelmi létesítmények által keltett célforgalomra vezethető vissza (a mostani Győr-Plaza és Praktiker mellett hamarosan megjelenik ott a LIDL és a Penny Market is…).  

 

A gázmotorok üzemeltetése, a távhőszolgáltató rendszer „kiváltása” új helyi energiatermelő létesítménnyel környezetvédelmi és egészségvédelmi szempontból egyaránt aggályos, hiszen nyilvánvalóan megnöveli a területet (az ott élő lakosságot, a kórházban fekvő betegeket illetve kórházi dolgozókat) érő légszennyező anyag-terhelését.

Méghozzá drasztikusan és - számításaink szerint - a megengedett kibocsátási és terhelési határértékeket is jelentősen túllépve. Az eddigi kibocsátás helyett éves szinten 76.000 kg súlyosan mérgező nitrogéndixodok, 58 400 kg szénmonoxid és 17.500 kg elégetlen szénhidrogén kerül majd a levegőbe.

 

3. A problémát fokozza, hogy a területet tömbszerű, magas épületek jellemzik, amelyek

az átszellőzést és a szennyezőanyagok felhígulását akadályozzák (számításaink szerint a kibocsátott szennyezőanyagoknak 50-60 méteren belül 2500-szoros hígulást kellene „produkálnia” ahhoz, hogy határértékre csökkenjenek. Ami képtelenségnek tűnik (az erőmű kéménye 12 méter magas lesz, a tízemeletes házak meghaladják a harminc métert… .

Ehhez képest hiányoljuk az elmaradt klimatológiai vizsgálatokat (hogyan hatnak az átszellőzési folyosók, hol kell elterelni a feldúsuló légszennyező anyagokat) és hogy ennek pótlását a hatóság sem írta elő.

 

4. A szakhatóságként eljárt Szerveknek (a környezetvédelmi felügyelőségnek és az ÁNTSz-nek) hivatalból nyilván ismernie kell az érintett terület levegőtisztaság védelmi problémáit, a lakosságot fenyegető veszélyeket. Ennek ellenére megítélésünk szerint elmulasztották az ezzel kapcsolatosan jogszabályokban előírt és elvárható (megelőzési) kötelezettségeit.

A beruházó által közölt kibocsátási és terhelési számításokat nem ellenőrizték, hatásterületet és hígulási viszonyokat nem vizsgáltak, miként azt sem észlelték, hogy a betelepítendő motor nem teljesíti a BAT elvárásait (BAT = elérhető legjobb technológia). Nem tartották indokoltnak a kibocsátási határértékek csökkentését, szigorúbb levegővédelmi követelmények előírását, kötelező ellenőrző mérések elvégzését sem.

 

5. A hatóságok nem értékelték kellően azt a tényt, hogy egy viszonylag rugalmatlan

erőműről van szó, amely egész évben (évi 8000 órában) azonos teljesítménnyel termeli a hőt és az áramot (és a szennyezőanyagot). Fűtési idényben ugyan az összes megtermelt hőt hasznosítják, az év hét hónapjában (amikor nincs fűtés) azonban változatlan szennyezőanyag kibocsátás mellett a fűtéshez megtermelt hőmennyiség a légszennyező anyagokkal együtt a szabadba kerül. Kénytelen, hiszen az erőműnek a szerződésben lekötött villamos áramot folyamatos névleges teljesítménnyel kell termelni és a hálózatnak szolgáltatni.

Ez viszont lerontja a rendszer megadott hatásfokát - feleslegesen növeli meg a felhasznált energiahordozó és a kibocsátott légszennyező anyagok mennyiségét. Ami egészségvédelmi és klímavédelmi okokból egyaránt aggályos.

 

6. Problémásnak tartjuk a szakhatóság zajvédelemmel kapcsolatos előírásait (elő nem írásait) is. A megelőzés érvényesítése érdekében elvárható lett volna olyan előzetes zajvédelmi és akusztikai szakvélemény készíttetése, amely maradéktalanul eleget tesz a zajvédelemről szóló 284/2007. (X.29.) Kormányrendelet  tartalmi és formai követelményeinek.   

 

Mivel a határozat ellen fellebbezésében környezetvédő egyesületünk sajnos hiába sorolta fel a fenti jogi és szakmai aggályait – a bíróságtól kértük a határozat felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését.

 

Reflex Környezetvédő Egyesület



<< Vissza