Farkashegy - Királykapu

Kb. 20 km, megállók nélkül kb. 2 óra 10 perc. Lejárva: 2006. június 25., Szűcs Gábor, Horváth Ferenc). Ajánljuk a Cartographia által kiadott A BAKONY című (1:40000) turistaatlaszt és útikönyvet, amelynek 82. és a 88. oldala érinti a túraútvonalat.



A Reflex-háztól Pápateszér közigazgatási határáig viszonylag jó minőségű murvás úton kerekezhetünk (ez kb. Fenyőfőig fele út). Ezután - különösen száraz időben - egyre nehezebb, mélyülő homokos úton folytathatjuk utunkat, rövidesen balról egy bekerített 15-20 éves erdei fenyő ültetvény mellett. Fenyőfőig tartó utunk utolsó negyede különösen mély homokúton vezet, ezért gyakran tolni kell a kerékpárt. Így beérkezünk az eddigi utunkra merőlegesen haladó Fenyőfő-Bakonyszűcsi homokos földútra (Fenyőfőtől néhányszáz méternyire), ezen pedig jobbra fordulunk a sárga ¤ majd egyenesen tovább haladva a sárga + jelzésű turistaúton Bakonyszűcs irányába. Eddigi utunk – ha enyhén is, de – folyamatosan emelkedett.

Kerékpárral jobban járható alternatíva:

Az előbbiekben említett erdei fenyő ültetvény végéig az előzőek szerint, itt derékszögben balra térünk (amerre az autók nagy része is jól láthatóan letérnek), utána kb. 100 m-re az autók nyomát követve jobbra fordulunk, így egy fiatal fenyvesben haladva egy tisztásra, majd rövidesen Fenyőfő község szélső házánál érünk ki. (Itt megcsodálhatjuk az elénk táruló Magas-Bakony panorámáját.)



Itt azonnal jobbra rátérünk a Fenyőfő-Bakonyszűcsi homokos földútra, amely a sárga ¤, majd később, az útról nem letérve a sárga + jelzésű turistaútnak felel meg.

Fenyőfőtől Bakonyszűcsig zömében sík terepen vagy lefelé haladunk. Sok szakaszán különösen száraz időben a mély homok miatt kerékpárral nem járható. (Ezeken a szakaszokon bizony, tolni kell a bicajt.) Bakonyszűcsig vezető utunk utolsó negyedén kiérve az erdőből, a sárga + jelzésű utat elhagyva egyenesen továbbhaladva füves-bokros, homokos platóra érünk, itt érdemes ismét megpihenni és a balkéz felöl részleteiben is látható Magas-Bakonyi panorámát megtekinteni. Egy hosszú lejtőn Bakonyszűcs szélét érintve a temető mellett már műúton elhaladva balra tartva vegyük az irányt Bakonykoppány felé.

Kellemes körülmények között enyhe lejtőn haladva a Bakonykoppány templomához érünk, ahol balra kanyarodva rátérünk a Zirc-Pápa útvonalra. Bakonykoppányt erős lejtőn jobb és balkanyar után elhagyva a Gerence völgyében enyhén emelkedő jó minőségű műúton haladunk tovább.

A Gerence-patak hídján áthaladva kb. fél kilométer után érkezünk Huszárokelőpusztára, itt jobbkéz felöl rövidesen meglátunk egy sorompót, itt kell jobbra fordulnunk a Király-kapu felé, akkor is, ha le van zárva. (Ez a Huszárokelőpuszta-Farkasgyepű erdészeti műút kezdete.) Gyönyörű erdei útvonalon, a tisztásokkal tarkított Som-berek-séd kanyargó völgyében kerekezünk. Az első hosszú emelkedő után áthaladva a dombtetőn, a lejtő alján (egy híd után kb. 50 m-re) jobbra meglátunk egy sárga köves erősen emelkedő utat, ezen a kerékpárt tolva kb. 200 m után elérjük a Forrasztó-kői exótakert kapuját. Kiépített utak és ismertető táblák segítik a kert megismerését. Kb. egy óra alatt minden megnézhető.

 


A kertet Dr. Mayer Antal erdőmérnök irányításával a múlt század közepén indított exótahonosítási program részeként létesítették. A célja az volt, hogy lehetővé váljon az egyes meghonosítani kívánt fajok növekedésének és egyéb fontos tulajdonságainak vizsgálata erdei termőhelyen is. Olyan ritka növények mellet, mint a hegyi mamutfenyő, a kaukázusi jegenyefenyő, atlaszcédrus, óriás tuja stb. a kilátóról gyönyörű bakonyi látkép is fogad minket. 

 


Visszatérve az erdei műútra folytatjuk utunkat, kb. 1 km-re balra merőlegesen letérve egy lejtős homokos-kavicsos úton jobbkanyar után kb. 200 m-re egy székely-kapun áthaladva érkezünk Hubert-lakra. Öreg tölgyek és fenyők mellett, szép környezetben álló, 1871-ben Esterházy gróf építtette vadászkastélyhoz, a Hubert-lakhoz, és a vadászházakhoz. Kitérőnk után visszakanyarodunk a műútra, amelyen kb. 150 m hosszan a kék + jelzéssel együtt haladva, még kb. 4,5 km-es, zömében erős emelkedőkön érünk el úti célunkhoz, a hegytető mellett balra található Király-kapuhoz, amely az 1910 és 1923 között épült Franciavágás-Gerencepuszta-Király-kapu erdei kisvasút-vonal végállomása volt. A kisvasutat 1966-ban felszámolták. 

A pár éve még hibátlanul szép tájról néhány hagyásfa kivételével letermelték az erdőt, így jelenleg elég torz képet mutat. A hely erdei és turista utak találkozópontja, egy faoszlopon eligazító táblák mutatják a jobbra Homokbödögét (8,4 km), Nagytevelt (14 km), balra Bakonybélt (6,5 km). A piros + jelzésről a piros ˜ jelzés vezet le a mintegy 100 m-re lévő Király-kúthoz, amely a lejtő alján a hozzá vezető ösvény végén tör elő.

 


Jéghideg vize egy kis forrásfoglalásból csörgedezik tovább.



A cikkhez csatolt dokumentumok:
farkashegy_-_kiraly-kapu.jpg

<< Vissza