Egyesületünk szakmai álláspontja már a 2003-ban lefolytatott rendezési eljárásban kialakult.
Szakértőink véleményének figyelembevételével támogattuk a Rába gyár épületeinek lebontásával felszabaduló terület lakáscélú hasznosítását. A lakóterület kialakítását a teljes szabályozási területre vonatkoztatva, de építészetileg a tervezettnél visszafogottabb formában, szerkezetileg pedig a tervezettnél nagyobb zöldfelület hányad biztosítása mellett képzeltük el. Az építmények elhelyezésénél egyrészt a meglévő közlekedési létesítmények jelenlegi és hosszú távon várható súlyos környezeti terhelését, a Mosoni-Duna mellett pedig a folyó és az új lakóterület organikus és harmonikus kapcsolat kialakítási igényét kell figyelembe venni.
A kialakítandó lakóterületet megfelelő életminőséget biztosító zöldterületetek és kulturális létesítmények egyidejű létesítésével javasoltuk kiépíteni, ahol az egész város érdekeit (is) szolgáló hiánypótló kulturális-szórakoztató létesítményeket támogatunk (pl. magyaros kisvendéglők, táncház, művészmozi, internetes kávézók, viziszínpad, sétálóparkok).
Elutasítottuk viszont az újabb bevásárlóközpont építésének tervét helyette a helyi ellátást biztosító, helyi vállalkozóknak munkalehetőséget adó kisebb kereskedelmi-vendéglátóipari létesítmények mellett tettük le a voksunkat.
Mivel Győr város bevásárló-központokkal már jelenleg is megfelelő mértékben ellátott, új győri üzletközpont telepítésével általában sem értünk egyet. De különösen tiltakozunk, ha ahhoz mint jelen esetben- belvárosi terület akarnak feláldozni. Véleményünk szerint a Budai Vas Gereben utcai csomóponthoz tervezett 29.000 nm. területű ÁRKÁD nevű új bevásárló központ városszerkezeti, közlekedésszerkezeti és környezeti szempontból egyaránt súlyos problémákkal terhelt.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy bármiféle tevékenység elkezdésének feltétele a bontási munkák környezetvédelmi szempontból alapos megszervezése és a jelenlegi gyárterület talajának bevizsgálása, minősítése és ártalmatlanításának biztosítása.
A tervezett bevásárlóközponttal kapcsolatos újabb szakértők bevonásával kialakított- álláspontunkat, szakmai aggályainkat részletesen fejtettük ki a Környezetvédelmi Felügyelőség előtt folyó engedélyezési eljárásban, illetve az elsőfokú hatóság által hozott határozatok elleni fellebbezésekben. Bár az ügy jelenleg másodfokon, elbírálás alatt van fellebbezéseink rövidített, szerkesztett változatát hamarosan közzétesszük.
Ennek előzménye és oka a REFLEX-re nehezedő nyomás. Bár Egyesületünk által egyértelműen megfogalmazott és megalapozott szakmai véleményről van szó, munkatársainkat és tagjainkat változatos módszerekkel igyekeznek rábírni az üzletközponttal kapcsolatos álláspont megváltoztatására. A beruházó (ECE Projektmanagement Budapest Kft. - 1106 Bp., Örs vezér tere 25/a,) az előzetes (rendezési tervvel kapcsolatos) eljárásban a háttérből, most viszont közvetlenül és folyamatosan zaklatja Egyesületünket. Jelentőségénél fogva az ügyet Vezetőségünk külön is napirendre tűzte. Az ECE indítékát értjük, magatartását azonban nem akkor sem, ha mint beruházó ő nyilván azonnal építené a bevásárlóközpontot. Álláspontunk azonban változatlan: a beruházást ellenezzük. A jogi eljárásban felhozott szakmai érvek mérlegelésével reményeink szerint a környezetvédelmi főhatóság a beruházáshoz nem ad ki környezetvédelmi engedélyt.
Az ügy jelentősége miatt Vezetőségünk intézkedett a fenti ügy honlapon történő megjelenítéséről valamint a hozott döntés szövegének és indoklásának ügyvédnél történő letétbe helyezéséről.