Fejlemények az elásott vegyszerek ügyében



A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség részleges környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezte a balatonfüzfői Nitrokémia Rt-t, amelynek Szentgálon lévő területén földbe ásott növényvédőszer maradványok vannak. A helyszíni bejáráson az illetékes felügyelőség megállapította, hogy az 1972-91 között hulladékégetőként használt szentgáli mészégetőből 2300 tonnát meghaladó, gyaníthatóan környezetre káros anyagot ástak el a Reflex által megnevezett területen. Ezért a felügyelőség október végéig adott időt a cégnek, hogy az ingatlan környezeti állapotát feltáró vizsgálat eredményeit asztalukra tegye. A Veszprém megyei rendőrség is vizsgálódik, a Reflex bejelentőkénti kihallgatása már megtörtént. Nem történt előrelépés viszont a program során ugyancsak feltárt sárszentágotai környezetszennyezés ügyében. A Fejér megyei településen megvolt ugyan a helyszíni szemle, sőt egy homokbányában újabb permetezőszeres maradványokat rejtő helyre is rátaláltak, ám a községben ugyancsak illetékes Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség ez idáig nem tett érdemi lépést, és még a sárbogárdi rendőrkapitányság sem folytat komolyabb nyomozást.



<< Vissza