Felelőtlenségünk hulladékai – Fotókiállítás



A Hulladék Munkaszövetség által indított Tájsebészet program iskolákat, civil szervezeteket szólított meg, hogy mérjék fel az állapotokat, és ha lehet – legalább részben – mentesítsék környezetüket a hulladéktól. A Győr-Moson-Sopron megyei pályázatot idén egy győrújbaráti egyesület nyerte. A Patrióta Honismereti és Faluvédő Egyesület országos szinten is jól szerepelt, hiszen pályázatukkal második helyezést értek el.

A egyesület aktivistái a település bel- és külterületén katasztrofális állapotokat találtak. Becsléseik szerint egy teljes kommunális szeméttelepre elég lenne az a hulladékmennyiség, ami azokon a természetben szétszórt zuglerakókon található, amiket a Győrújbaráthoz tartozó erdőkben, vízelvezetőkben számolt össze az egyesület.

A tavaly bejegyzett Egyesület megalakulását követően azonnal munkába fogtak a tagok, s kampányba kezdtek a településükhöz tartozó illegális szemétlerakók megszüntetéséért. Ehhez jött kapóra a HuMuSz pályázata, aminek alapján kidolgozták „Tájsebészet program” elnevezésű kampányukat.

A most megnyílt kiállítás is e kampány részét képezi. Céljuk, az illegális szemét okozta probléma bemutatása, illetve, a további illegális szemétlerakás megelőzése. Szeretnék elérni, hogy a lakosság a hulladékát ne a zuglerakókba, hanem a kommunális szeméttelepre szállítsák.

A bemutatásra kerülő fényképanyag megtekinthető szeptember 23-tól 27-ig a Városi Könyvtár Galériájának előterében (Győr, Herman Ottó utca 22.).



<< Vissza