Sulibüfé-kiáltvány



Állásfoglalás

Belgium is kitiltja az iskolákból a magas cukortartalmú üdítőitalokat és a csipsz-féle "szemétételeket" (trash food). A napokban közzétett intézkedést a túlsúlyos fiatalok arányának rohamos növekedésével indokolták. A probléma ismerős - miként az intézkedés sem szokatlan azokban az országokban, ahol komolyan veszik az egészséges generációért való felelősségét.

Közismert, hogy a gyermekkorban kialakult táplálkozási szokások egész életre meghatározóak és hogy a modern civilizációs betegségek nagy része a helytelen táplálkozásra vezethető vissza (túlsúly, magas vérnyomás, anyagcsere zavarok, fogszuvasodás, cukorbetegség). Közismert az is, hogy a magyar fiatalok egészségi statisztikája a belgánál sokkal szomorúbb. Elméletben ugyan nálunk is tisztában vannak az egészséges életmód fontosságával és elhivatott szónokokban sincs hiány – az iskolai büfék élelmiszereinek még sincs köze az egészséges táplálkozáshoz.

Ennek oka az, hogy a büfék választékát az egészségvédők elvárásai helyett a vállalkozók érdekei határozzák meg – az ő elsődleges céljuk pedig a nagy hasznot biztosító kólák, cukrozott "adalékitalok", édességek, rágcsálnivalók forgalmának növelése. Ezt szolgálják az iskolákba telepített üdítőital automaták is. Az iskolák ugyan komolyan gondolják az egészséges életmódra nevelést, anyagi nehézségeik miatt azonban a bérleti díjért, vagy a helyette beígért alapítványi juttatásért kénytelenek gyakran megalkudni.

Megalkudnak a környezetvédelemben is. Miközben az iskola pedagógusai a hulladék megelőzés fontosságát oktatják, a büféik áruválasztéka az eldobó mentalitás nagyszerűségét hirdeti (a szemétdíjat is az iskola fizeti). Betétes csomagolású vagy kimért ital mutatóba sincs. Helyette a gyerekekkel kiürült aludobozokat préseltetnek, műanyagflakonokat zsugorítanak, Tetra-dobozok hajtogattatnak. A környezet nevében, mintha ezzel jóvá lehetne írni az eldobó csomagolásokra pazarolt nyersanyagokat, energiát – mintha így egy dekával is csökkenne az iskola hulladéka.

Alulírott civil szervezetek szerint az egészséges táplálkozás Magyarországon sem maradhat óhaj vagy erkölcsi kategória. Hosszú távon csak ott képzelhető el egészséges generáció, ahol az étkezés és a környezet is egészséges. Idő nincs. Önmagunk és a környezet becsapása helyett végre nálunk is lépni kell az iskolai üdítőital automaták eltüntetése, a büfék választékának megreformálása érdekében. Akkor is, ha ez – miként most Belgiumban – sérti a nemzetekfeletti italgyártó és csomagolóipari cégek érdekeit. További intézkedéseivel a magyar kormánynak segítenie kell az ipar és kereskedelem fenntartható fogyasztásra való átállítását és a komplex iskolai egészségnevelési programok végrehajtását.

A felelősség közös. Az iskolavezetésnek se feledje, hogy a bérlőivel kötött szerződésekben lehetősége lenne érvényesíteni az egészséges táplálkozással és környezetbarát üzemeltetéssel kapcsolatos elvárásokat. A kérdés így is megfogalmazható: vajon van-e jogunk a gyerekeket a fogyasztói társadalom nevében megfosztani attól, hogy legalább az iskolájukban megismerhessék az egészséges életmód alapjait, a környezettudatos fogyasztói alternatívákat? Ez a kérdés – az ország szomorú közegészségügyi statisztikáját ismerve- nem lehet kérdés. Hát akkor?

Budapest, 2004. november 24-én.
Hulladék Munkaszövetség

Csatlakozó szervezetek:

"A rák ellen, az emberért, a holnapért" Alapítvány
Tiszta Élelmiszerért Mozgalom
Védegylet
Kecskeméti Ifjúsági Otthon
Környezeti Tanácsadó Irodák Országos Hálózata
Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület
Ökológiai Stúdió Alapítvány
Tudatos Vásárlók Egyesülete
Független Ökológiai Központ
Zöld Fiatalok
GATE Zöld Klub
EuroHungaricum Alapívány
Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért (MOTK) Alapítvány
Magyar Természetbarát Szövetség
Zöld Nők
Nők az Egészségért és Környezetért
PME
Göncöl Szövetség
Pécsi Zöld Kör
Körlánc Országos Egyesület
Somosi Kultúráért Egyesület Somosi Környezetnevelési Központ
Esze Tamás Alapítvány Klorofill Oktatóközpontja
Fauna Egyesület
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Piliscsabáért Egyesület
Pannon Természetvédő Szövetség
Reflex Környezetvédő Egyesület
Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
Zöld Forrás Környezetvédő Egyesület
Lanius Természetvédelmi Egyesület
Dráva Szövetség
Somogy Természeti Öröksége Közalapítvány
Rügyecskék Alapítvány
Zöldgömb Sport Klub
Gaja Környezetvédő Egyesület
Zöld Akció Egyesület
SZIKE
Kerekerdő Alapítvány
Levegő Munkacsoport
Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör
Középkertért Egyesület
Bodrog Egyesület
BOCS Alapítvány
Nyitott Kert Alapítvány
Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány, Erdőkerülő Egyesület



<< Vissza