Minden évben van plusz egy speciális, kiemelt téma is. 2006-ban a Klímaváltozás.
A programhét utolsó napja az ún. Autómentes Nap, ahol a résztvevő városok kötelessége lezárni az autóforgalom elől egy utcarészt ezen a napon, demonstrálva a program célkitűzéseit.
Ennek a nemzetközi programnak a részeként kerül megrendezésre a második győri kerékpáros körvonulás is.
A programokat Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának WHO Egészséges Városok Programirodája koordinálja. Az Autómentes Nap programjának szervezését idén a KERET Egyesület vállalt a magára, több másik szervezettel karöltve.
Az Autómentes Nap keretében több program kerül megrendezésre ezen a napon Győr városában. A programokkal az alternatív városi közlekedési módok használatára, az egészségesebb életvitelre szeretnék felhívni a szervezők a figyelmet.
A Kisalföld Volán járatai menetjegy nélkül használhatóak szeptember 22-én egész nap. A belvárosi Teleki utca déltől éjfélig átmenetileg sétálóutcává változik a Móricz Zsigmond rakparttól a Pálffy utcáig. Délután kerül sor a tavasszal nagy tömegeket megmozgató rendőri felvezetéssel biztosított kerékpáros felvonulásra. A felvonulás előtt, alatt és után pedig folyamatos programokkal várjuk az érdeklődőket a Belvárosban a Teleki utcában. A rendezvények mindegyike ingyenes.
Győr, Belváros a lezárt Teleki László utca és a Nefelejcs köz. 14:00-tól sötétedésig:
- Gyermekek Háza játszóháza - ragassz, vágj, foltozz, építs, ami a csövön kifér!
- KRESZ Teszt
- Modell bemutató (Mega Modell) - Ha minden igaz, repülők fognak berepülni a Teleki utcába és bemutakozik Aibo a breakelő robot is.
- asztfaltrajzverseny értékes nyereményekkel
- sorversenyek, futóverseny, kerékpár lassúsági verseny, kötélhúzás
- utcazenészek
- étel-ital teraszok
- Ingyenes, őrzött kerékpártároló (LHB)
- Reflex Sátor - Kiállítás a Klímaváltozásról, tanácsadás, papírtégla készítés
- Nyitott Udvarok - művészeti kiállítások
- Triálpálya (Leier)
- footbag-bemutatók A versenyek eredményhirdetésére a kerékpáros felvonulás beérkezése után kerül sor. Díjátadó a Széchenyi téren.
-
14:30 Nefelejcs köz - Színpad - Bisinger Úti Óvoda néptánccsoportjának bemutatója - népi játékok, táncok
Kerékpáros ügyességi pálya
Ingyenes kerékpárszervíz (Peppe kerékpárszervíz)
Kerékpáros felvonulás A felvonulás Gyárvárosból, az ETO Stadion parkolójából indul. A felvonulás megkezdése előtt fél órával megkezdjük a regisztrációt a célban sorra kerülő tombolahúzáshoz. 16:00 ETO Stadion parkolója, Gyárváros
- Gyülekező, regisztráció, pólóárusítás, szervezői eligazítás
- Mega Modell repülőgép-bemutató
16:30 ETO Stadion parkolója, Gyárváros
- Indul a második győri kerékpáros körvonulás, rendőri felvezetéssel
- A felvonulás útvonala: ETO Stadion parkolója - Ipar út - Puskás Tivadar utca - Vágóhíd utca - Fehérvári híd - Fehérvári út- Körkemence utca - Szabolcska utca - Szigethy Attila út - Felüljáró - Szent István út - Árkád csomópont - Bácsai híd - Bácsai út - Szövetség utca - Hédervári út - Kálóczy tér - Kossuth híd - Móricz Zsigmond rakpart - Teleki utca - Rákóczi utca - Széchenyi tér
- Táv: 10 km
- Időtartam: 1,5 óra
18:00 Kerékpáros felvonulás végcélja: Széchenyi tér
- Közös bringaemelés "És a végén mindenki összeáll egy képpé..."
- Díjátadó: legidősebb és a legfiatalabb résztvevőnek, a legrégibb és a legcsúnyább kerékpár tulajdonosának, a legnagyobb, egy iskolából érkező társaságnak,
- Tombola azok között, akik végigtekerték
- Ajándékok átadása a délelőtti Teleki utcai versenyek győzteseinek
18:30 - 23:00 Utcabál a Teleki utcában és a Nefelejcs közben
19:00 - Sani Singers (győri vokál orkán)
19:30 - Peca koncert (latintól a szerb umcaccáig)
21:00 - Hellokids koncert (funkytól a csikidamig)
22:30 - Szabadtéri Filmvetítés a Mediawave Alapítvánnyal
21:00 - Afterparti a Rómer Házban kifulladásig
DJ Zöld
Laki and Guests:
MC PONZA (aiu, tilos rádió)
KREOL (azad'va, tilos rádió)
DJ OZON (gimmeshot crew, memo rec., tilos rádió)
In:Form (poormanklinik, deephouse.hu)
+ Poormanklinik Members
+ Open MIC
+ Vizual by MENZKIE (www.menzkie.com)
Rendezvény szervezői: KERET Kulturális és Szabadidős Egyesület, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal WHO Egészséges Városok Programiroda, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városépítési Iroda, Környezetvédelmi Iroda, Gyermekek Háza, Rómer ház, Fehér Nyíl Kerékpáros Baráti Társaság, Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály, Életfa Egyesület, Reflex Környezetvédő Egyesület, Győr Város Útkezelő Szervezete, ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézet, KOMSZOL Kft., Kisalföld Volán Rt., George Kerékpáros SE, Győr Városi Sportigazgatóság, Gyermekek Háza, Győriek Egészségéért Közhasznú Egyesület
A rendezvény támogatói: Peppe Kerékpárszervíz, LHB, Győr Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Bizottság, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatal WHO Egészséges Városok Programiroda, Praktiker, Leier Cégcsoport,