Felhívás a gyárvárosi lakókhoz



Felhívás a gyárvárosi lakókhoz

A Reflex Környezetvédő Egyesület szórólapot juttatott el az ÁRKÁD bevásárló központ megépítése és üzemeltetése során fellépő közlekedési és környezeti problémákkal leginkább terhelt gyárvárosi lakók részére. A szórólap teljes szövege az alábbiakban olvasható.

Tisztelt Gyárvárosi Lakó!

A REFLEX Egyesület szomorúan figyelte, hogyan dózerolják el Győr történelmének egy részét, a RÁBA gyár régi épületeit. Ha már így alakult, szerettük volna, ha az értékes terület a belvároshoz és a Mosoni-Dunához illeszkedő lakóterületként hasznosul. Ezért támogattuk az eredetileg ide tervezett „ökológiai” minta-lakópark tervét (ÖKOCITY-program). A program 8 milliós pályázati pénzét azonban elköltötték, majd az egész tervet ejtették. Helyette beindult az „Árkád-projekt”.

Véleményünk szerint a 29.000 négyzetméter területű ÁRKÁD bevásárló központ Budai u. – Fehérvári úti csomópontba való beerőszakolása több mint hiba. A beruházás súlyos városszerkezeti, közlekedési és környezeti problémákkal terhelt, melyek a környéken lakók életminőségének további romlását és a belvárosi kereskedelmi hálózat összeomlását vetítik előre. Ezért elleneztük a rendezési terv Árkádhoz való igazítását és ezért fellebbeztük meg a létesítmény környezeti engedélyét. Fellebbezéseinket elutasították. Ezután legalább a határátkelőhöz kapcsolódó tranzitforgalmat szerettük volna innen eltereltetni, de a városvezetés ebben sem volt partner. A tranzitot „városon kívül” elvezető keleti elkerülő út kiépítése helyett a milliárdokat inkább a Fehérvári út bevezető szakaszára költik. Ami azonban (az Adyvárosi rákötéssel) tovább terheli az itt elhaladó észak-déli forgalmi tengelyt.

A volt gyárterületen megvalósuló beruházás(ok) által gerjesztett plusz célforgalmat a túloldali táblázatban mutatjuk be. Bár a gépjárműforgalom megsokszorozódik, a „független” szakértő szerint a terület zajterhelése nem lesz rosszabb. Véleményünk szerint ez a megállapítás manipulált adatokon alapul, hogy a területen beruházó cég(ek)nek ne kelljen megépíteni a közlekedési szakemberek által indokolt háromszintes csomópontot. A helyette épülő olcsó megoldás (kisebb kapacitású, egyszintes „körgeometriás csomópont”) nem sok jót jelent sem a környezetnek, sem a lakóknak, sem az úton lévőknek…

A lakók védelmére kidolgozott programunkból (a Vas Gereben u. 16. és a Buda u.3 sz. házak kisajátíttatása, piaci értéken történő kártalanítással vagy értékben azonos csereingatlanokkal - a többi érintett ingatlannál zajgátló nyílászárók beépítése – a tranzitforgalom elterelése – a háromszintes csomópont megépítése – a 6000 lakásos „Engel lakótelep” emberléptékűvé csökkentése - zöld védőövezetek kialakítása - ingyen parkolók az itt lakóknak stb.) úgy tűnik sajnos csak a nyílászárók cseréjét sikerül kierőszakolni. Ennek oka nagyrészt az, hogy a győri városvezetés szerintünk az itt lakó emberek helyett a beruházó érdekeit képviselte. A zajszigetelő nyílászárók beépítése – ami már régen esedékes - fontos ugyan, de nem megoldás (csökkenti a lakások használhatóságát).

Szomorú dolog, de a győri képviselőtestület a bevonuló tőke igézetében – az Árkád és a NOA után- nemrégen korlátlan utat nyitott további „shopping centerek” belvárosi betelepítéséhez. A dózerek most tüntetik el a Ringát, a Dobozgyárat, a Gardéniát. Termelő üzemek helyett újabb árkádok jönnek - újabb társadalmi, környezeti konfliktusok.

Szórólapunkkal csak azt szerettük volna jelezni, hogy a változatos hangvételű „üzengetések” és zaklatások ellenére a Reflex – a lakosság és a környezet védelme érdekében- minden legális eszközt felhasznált az esztelen beruházás(ok) megakadályozása érdekében. Egy általunk felvállalt értékrendet képviselünk becsülettel, a köz érdekében. Sajnos a városvezetés ellenében…

Kérjük olvassák honlapunkon a témában korábban megjelent cikkeinket is:
http://www.reflex.gyor.hu/index.php?fm=8&id=2875
http://www.reflex.gyor.hu/index.php?fm=8&id=2812
http://www.reflex.gyor.hu/index.php?fm=8&id=2597

 



<< Vissza