Reflex Egyesület lett az év adományozottja



Az Ökotárs Alapítvány 1995-ben hozta létre „Az Év Adományozottja” díjat, melyet 1999-ig a Kuratórium által leghatékonyabbnak ítélt szervezetek nyerhettek el. A díjat 2000-ben a „Közép-európai Örökség Díj” váltotta fel, mely a konzorcium korábbi adományozottjai közül azon szervezetek tevékenységét ismerte el, akik lezárult programjaikkal hozzájárultak a természeti és kulturális örökség védeleméhez.

Az Ökotárs több mint egy évtizede tevékenyen részt vesz a magyarországi adományozói kultúra erősítésében, a professzionális adományozás és adomány-felhasználás megteremtésében. A díj ismételt átadásával az alapítvány a civil szervezetek által véghezvitt programok sikerei mellett az átlátható, nyílt adomány-felhasználást is elismeri.

„Az Év Adományozottja” díjat 2005-ben, az alapítvány kuratóriumának döntése értelmében a REFLEX Környezetvédő Egyesület nyerte el. Az elismerést az elmúlt években az azbesztmentesítési programok elindításával, valamint kitartó munkájával, az azbesztalapú technológiával készült panelházak lakóinak képviseletével, és a kérdés napirenden tartásával érdemelte ki. A REFLEX mindemellett élen jár a magyarországi civil szervezetek között transzparens működésével, az adományok átlátható felhasználásával.

A Reflex azbesztes tevékenységének leírása a csatolt dokumentumra kattintva olvasható:

Képek a díjátadó ünnepségről:



A cikkhez csatolt dokumentumok:
reflex-tevekenyseg.doc

<< Vissza