A textilöblítők hivatása egyébként a mosott ruha puhává, illatossá tétele és az elektromos feltöltődés megakadályozása (műszálas anyagnál). Összetételükben felületaktív anyagot (általában kationos tenzidet), színezéket, konzerváló szert és illatanyagot tartalmaznak. Ezek közül az érzékeny bőrűek számára (allergiásoknak, kisbabáknak) nem csupán a tenzidek jelenthetnek problémát, de az illatanyagok is. Nem véletlen, hogy idén ősztől a legagresszívebb huszonhat illatanyagot kötelező lesz feltüntetni a csomagoláson.
A mosólével együtt távozó vegyi anyagok nagyon nehezen bomlanak le. Veszélyt jelentenek a víz élővilágára, a szennyvíziszapban feldúsulnak – vagyis környezetszennyezők.
A szálakra tapadt öblítő egyébként jelentősen gátolja a szövet nedvszívó képességét is, ami törlőruhák, fehérneműk esetében alighanem inkább hátrány mint előny. Ráadásul a következő mosás egy része „arról szól”, hogy eltávolítsuk a ruhából az előző adag öblítőt.

A (környezet)tudatos női hölgyek ma már csak legritkább esetben használnak bolti öblítőt - babaholmik mosásánál pedig sosem. Ők nem dőlnek be a reklámnak, nem az orrukkal, hanem az eszükkel vásárolnak. Tudják, hogy az öblítő helyett adagolt ecet ugyanúgy biztosítja a ruha puha tapintását – és hogy a vegyipar úgysem tudja kikotyvasztani a nap és a szél (a kinti teregetés) illatát. Aki pedig a szekrényébe is be akarja a természetet költöztetni, az tegyen a mosott ruhák mellé egy illatosító növényekkel teli vászonzacskót. Benne szárított kakukkfű, rozmaring, üröm, édeskömény, zsálya, izsóp, levendula, fodormenta…
Tovább is van, mondjam még?