Nos, ami azt illeti, azóta nagyot fordult a világ. Manapság az izzadság már nem trendi, a testünk szagtalanítására viszont milliárdokat költünk. A reklámok macsó férfija lihegve kolbászol a bércen – mégsem büdös. A szabadnapos szövőnő 8x4 órán át táncol egy fújással – mégis jázminszagú. A debilképű menedzser egyik kihívásból pörög a másikba – utána illatfelhő. A megoldás: minden testhajlatba, minden alkalomra, mindenkinek dezodor!   

Az izzadás testünk normális hőszabályzó funkciója. A veríték egyébként szagtalan – csak a baktériumok bontásával kapja jellegzetes stichjét. A „büdös ember” elleni harcban a vegyipar kétféle terméket kínál. Az egyik dezodor lényege, hogy testünk szagát egy magunkra fújt még erősebb mű-illattal fojtjuk el. A dezodorok másik fajtája (antitranszpiránsok) a pórusok összehúzásával egyszerűen megakadályozza a verejtékcseppek megjelenését.

A reklámoktól és illatmámortól elkábult fogyasztó azonban sajnos aligha figyel a dezodorában lévő problémás vegyi anyagokra. Például a baktériumgátlóként adagolt triklozánra, vagy a tartósítószerként jelen lévő polietilénglikolra (PEG). Egészségvédelmi szempontból leginkább a máj, vese károsító ftalátok jelenléte aggályos (különösen a DEHP). A különféle parfümanyagok „csak” bőrirritálóak lehetnek, pláne a szintetikus mósusz illatok. Az antitranszpiránsoknál alkalmazott alumíniumsók - a  pórusokat összehúzásával- durván avatkoznak be a test működésébe és makacs gyulladásig irritálhatják a bőrt.       

Ami a környezetvédelmet illeti: a pumpás dezodor jobb a fújósnál, mert nincs benne hajtógáz. A deo stifteknek kevés ugyan a visszamaradó csomagolási hulladék, viszont bonyolultabb az összetétele. A gyerekeknek egyébként semmi szükségük dezodorra, a nőket meg úgysem lehet lebeszélni róla. A férfiak pedig úgy vannak jól, ahogy vannak. De erről inkább máskor. 

Kalas György