Ehhez két megjegyezés. A felmérések szerint egy közreműködő háztartásnak a szelektív gyűjtés évi 40 óra többletmunkát jelent – amiért joggal vár kompenzációt. Vagyis számára kényelmes rendszer kiépítését, arányos szemétdíjat és munkája megbecsülését.  Mert megérdemli…

A másik: a szelektív gyűjtés nem csodaszer, hiszen a hulladékok ide-oda rakogatása egy dekával nem csökkenti azok mennyiségét. Ha valóban kevesebb hulladékot (környezetszennyezést) akarunk, akkor a megelőzésre kellene koncentrálni. Hogy érthető legyek: egyetlen betétes üveg a hatvan újratöltése során egy maréknyi hulladékot „termel” (hatvan kupakot és címkét). Ugyanez egyutas csomagolásként már hatvan kidobott palackot, vagyis ennyiszer több szilárd hulladékot, alapanyagot, gyártási energiát jelent. A hatvan üres üveget ugyan a konténerbe dobjuk, de újrahasznosításuk újabb környezetterheléssel jár (elszállítják, tisztítják, feldolgozzák). És akkor még nem szóltam arról a hulladékmennyiségről, ami a kidobált termék legyártásakor keletkezett. Bizony ám, egyetlen kidobott fogkefe 1,5 kg , egy mobiltelefon 74 kg, egy személyi számítógép 1550 kg. termelési hulladékot hagy maga után a gyárban!

Felelősen tehát a hulladékok különgyűjtése, újrahasznosítása csak ott jöhet szóba, ahol a megelőzési lehetőségek kizártak, vagy azokat már kimerítették. Ez azonban tudatos fogyasztókat feltételez, akik (a reklámok helyet) maguk döntenek és választanak. És olyan döntéshozókat, akik a „fejlődést” nem újabb böszme bevásárlóközpontokban mérik, hanem azzal, hogy a termelésben, fogyasztásban az ökológiai szempontoknak adnak elsőbbséget.

Kalas György