Követhetetlen gyorsasággal fejlődött az elektronikai ipar. A konyha, a fürdőszoba, a nappali, vagy éppen a hálószoba telis-tele van mindenféle elektromos eszközzel, tárgyal, hétköznapi használatúvá vált, árammal működő masinával. Magyarországon 2005-ben 140 ezer tonna háztartási és 180 ezer tonna ipari és intézményi elektromos berendezést hoztak forgalomba. Ez csupán egy év termése!

Nyilvánvaló, hogy otthon senki sem gyűjtögeti a rádiótelefonokat, a falilámpákat, a magnókat, a számítógép monitorokat, a hűtőket, a tévéket és sorolhatnám. Amúgy is a háztartásban megtalálható eszközök közül egyre kevesebb a megbízható, kevés energiaigé­nyű, könnyen javítható, vagy éppenséggel hosszú élettartamú berendezés.

Az üzleti élet tudja, hogy mi a módi, mi a ciklikusság: - Vedd meg! – Használd! – Dobd el! Itt az igazi gond az utóbbi mondattal van. Talán ezt megértve hozta meg a kormány tavaly augusztus 13-án azt a rendeletet, mely szerint kötelező az adott terméket forgalmazó boltnak ingyenesen visszavennie a használt, vagy rossz hasonló elektronikai berendezést. Sőt az új termékeken egy áthúzott szemeteskukát ábrázoló jellel tájékoztatni kell a vevőt, hogy ha a masina megöregedett, elfáradt, akkor nem a földbe, vagy a kukába kívánkozik. Hazánkban 4500 kereskedőnél lehet a régi gépeket leadni. Többüknél nem is kötelező újat vásárolni. Tavaly már így gyűlt össze több, mint 16 ezer tonna elektronikus „szemét”. Az Európai Unió előírása számunkra, hogy két éven belül ennek két és félszeresét kell Magyarországon begyűjteni. (Látható, hogy ez a hulladék komponens szerte a világban jelentős mértéke miatt, jelentős figyelmet követel meg.)

A szelektív gyűjtés ezen formája valóban jól kecsegtet a másodnyersanyag hasznosí­tásával. Mintegy ötszáz cég foglalkozik begyűjtéssel, bontással és az alkatrészek újra feldol­go­zásával, hasznosításával. Ezek a környezet védelmét szolgáló cégek mentesülnek az elektro­nikai termékdíj meg­fizetése alól. Ráadásul sok egyszerű embernek teremtenek munka­helyet.

Lajtmann József