Banai úti benzinkút – jogsértő volt az építési engedély



Tisztelt Banai úti lakók!


A gyümölcsfák kiirtásával és a buldózerek felvonulásával a Fehérvári úti körfogalom mellett februárban elkezdődött Győr legújabb benzinkútjának építése. A munkálatok beindulása óta egyesületünkhöz több lakossági bejelentés érkezett. Kiderült, hogy az önkormányzat és a területi képviselő (Eredics Imre) megint magára hagyta a lakosságot.
Helyettük szeretnénk most Önöknek tájékoztatást adni arról, amit mi tudunk.

Az előzményekről:
A Banai út lakói már három éve jelezte, hogy a Fehérvári úti körforgalom mellé valaki benzinkutat tervez. Ezt akkor, az elkerülő út témájában Móra parkban tartott lakossági fórumon Eredics képviselő úr határozottan cáfolta.
A körforgalom átadása után pár hónappal (2003. novemberében) a Városépítési Iroda újabb lakossági fórumra hívta a lakosságot. A meghívón címe: „A Fehérvári-Tatai-Banai
utak kereszteződése melletti terület benzinkút céljára történő hasznosítása” volt.
Nem véletlenül, hiszen akkor már az önkormányzat is hozzájárult a benzinkút építéséhez.
Ennek ellenére a fórumon Jezsó György osztályvezető képmutató módon azt állította, hogy tulajdonképpen még nem is dőlt el semmi. Valami ugyan lesz, de a meghívóban tévesen szerepel a benzinkút megnevezés. A kérdés nyitott, a területen az építkezhet majd, aki a versenytárgyalást megnyeri.
A decemberi versenytárgyalást aztán véletlenül éppen a MOL Rt. nyerte (30 évre), aki a területen véletlenül pont benzinkutat akar létesíteni (3x2 állásos kút + gépjárműmosó + porszívó + üzlethelyiség).

A jogi helyzet:
Az önkormányzat a Banai úti házas ingatlanok és a benzinkút telke között (végig a kertek hosszában) egy tízméter széles sávot külön telekkönyvezetett. Mivel így az Önök telke nem közvetlenül határosak a benzinkúttal, Önök nem lehettek ügyfelek sem. Bár a benzinkút üzemeltetésével kapcsolatos ártalmakat Önöknek kell majd elviselni, az építési eljárásban nem vehetnek részt.
Az építési hatóság az építési engedélyt egyébként 2004. decemberben kiadta – azt azonban a Reflex Egyesület megfellebbezte, kérve a határozat megsemmisítését. Ha ezt visszautasítják, akkor kértük az éjszakai nyitva tartás megtiltását, valamint azt, hogy nehézgépjárművek (kamionok) ne hajthassanak be a benzinkút területére.

A védőtávolság kérdése
Egy éjjel-nappal üzemelő benzinkút gépjárműforgalma jelentős levegőszennyezéssel és zajterheléssel jár és robbanásveszélyt is jelent. A jogszabály nem véletlenül ír elő egy minimum 50 méteres védőövezet betartását. Ebbe az 50 méteres övezetbe számos Banai úti ingatlan kertje „belelóg(ott volna)”. A kertek védőövezetbe eső részére a jogszabály építési és termelési korlátozásokat ír elő, amiért a tulajdonosok jogosan igényelhet(nének) kártalanítást.
A kiadott határozatban azonban a környezetvédelmi felügyelőség – Győr város jegyzőjének és az ÁNTSz hozzájárulásával - 35 méterre csökkentett le a védőövezetet – vagyis így a védőövezetet „megállították” a kertek kerítésénél…
Ezzel a MOL Rt. ugyan megmenekült a fizetési kötelezettség alól, viszont az eljárás szerintünk jogszabálysértő.

A Banai út felújításának kérdése
A lakossági fórumon arról volt szó, hogy a területért cserébe a beruházó csodásra varázsolja a Banai utat. Az önkormányzattal kötött szerződésben szerepel is, hogy a MOL RT. saját költségén köteles elvégzi a Banai út korszerűsítését (út- és járdaépítés, csapadékvíz elvezetés, közvilágosítás). Még a benzinkút építése előtt, de legkésőbb 2004. október 15-ig.
Bár az útépítéshez az engedélyt 2004. januárjában megkapták, a Banai úton a mai napig egy kapavágás nem történt. A szerződésszegést jeleztük a jegyzőnek illetve a polgármesternek is, akik azonban a mai napig nem válaszoltak.

A jelenlegi helyzet
A Reflex fellebbezése miatt a benzinkút építési engedélye jelenleg nem jogerős. Amíg a másodfokú hatóság nem dönt, addig építési tevékenységet végezni nem lehet. A most folyó nagykapacitású földmunka zavaró ugyan, azonban ehhez nem kell építési engedély.

A Reflex véleménye és kérése:
A Reflex véleménye kezdettől az, hogy a terület a lakóingatlanok közelsége miatt alkalmatlan benzinkút telepítésére.
Sajnálatos, hogy a Banai úti lakóknak esélyt sem adtak, hogy érdemben beleszólhassanak a kertjük végébe települő benzinkút létesítésébe és még a kártalanítás lehetőségétől is meg akarják Önöket fosztani. Szégyellni való, hogy a helyi önkormányzat és a területi képviselő (Eredics Imre) a lakosság érdekei helyett inkább a beruházó elvárásait részesítette előnyben.


Segíteni szeretnénk. Kérjük, hogy az eddigiekhez hasonlóan szóljanak nekünk, ha

• engedély nélküli építési tevékenységet észlelnek,
• a földmunkagépek este is dolgoznának, vagy egyébként súlyosan zavarnák lakhatásukat,
• ingatlanukban az építési tevékenységgel kapcsolatos károkozás történik,
• a beruházó képviselője mégis valamilyen (pl. kártalanítási) megállapodás kötésére tesz Önöknek ajánlatot.

Címünk:

Reflex Környezetvédő Egyesület
9024 Győr, Bartók u. 7.
Tel / fax: 316 - 192



<< Vissza