A 6. Pápateszéri Természetfotós Tábor kiállítása

Március 30-ig látható a győri Petőfi Sándor Művelődési Házban egyesületünk 6. pápateszéri természetfotós táborának kiállítása. A kamarakiállítást március 4-én, pénteken számos érdeklődő jelenlétében Horváth Ferenc a Reflex elnöke, Szabó Béla a természetfotós tábor szakmai vezetője és Nagy Péter a tábor szervezője és ötletgazdája nyitották meg.
 
Kiállítók: Friedreich Lilla, Ludvig Attila, Majer Flóra, Nagy Zsófia, Novák Edina, Pálvalvi Dóra, Petrányi Bálint, Pukhammer Ramóna, Szabó Anikó, Szabó Béla Szakács Ervin, Szente Szimonetta, Tátrai Attila.
A megnyitóhoz kapcsolódóan a művelődési ház színháztermében levetítették Szabó Anikó zenés diaporáma összeálítását, amely a kiállított képek készítésének körülményeit (werkfotók), illetve a táborban készült további felvételeket mutatja be. Az összeállítás letölthető innen. A kiállítás megnyitóján készült képek itt láthatók. A megnyitón elhangzott beszédek itt hallhatók.



A kiállítás megnyitóján készült képen (balról jobbra) Szabó Béla fotóművész, a tábor szakmai vezetője; Horváth Ferenc, a Reflex Környezetvédő Egyesület elnöke; Nagy Péter programvezető, a Reflex munkatársa, a tábor szervezője.



<< Vissza