Szeptember

Rögtön a tanév elején felvettük a kapcsolatot a kibővült partneri iskolahálózattal (a 15 iskolából őszre 31 lett). Cél: a nyár végén bonyolított – szemétpostával kapcsolatos – akciók értékelése, az őszi iskolai papírgyűjtések megszervezése, „A papír másik oldalán” elhelyezett papírkalkulátor népszerűsítése, a projekt szakmai munkájának folyamatossá tétele.

Szeptember 10-én a győri Gyakorló Iskolában nyitottuk meg a tavaszi „Az újragondolt papír” rajzpályázatunk anyagából összeállított vándorkiállításunkat.



Hónap közepére befejeződtek a vállalt rendezvényi megjelenések. A három megyében összesen tizenkét rendezvényen jelentünk meg sátrainkkal, látványelemeinkkel, kiadványainkkal, papírkészítő műhelyünkkel. Az alábbi ingyenes szolgáltatásokkal vártuk a lakosságot: környezeti tanácsadó szolgálat, papírfelhasználás ökológiai lábnyomának kiszámítása, kérdőíves kikérdezés, szakmai kiadványok terjesztése, gyerekeknek illetve fiataloknak szóló játékok, feladatok (ÖkoMata, papírmerítés, papírtégla készítés stb.).

A rendezvények helyszínét, célközönségét mindegyik megyében igyekeztünk változatosan kiválasztani. Ahol megjelentünk:

Győr-Moson-Sopron megye:

- 2012. 06. 9-10. Győri Általános Vásár, Győr;

- 2012. 07. 07. GyőrKőc Fesztivál, Győr;

- 2012. 07. 08. Sokoró Fesztivál, Kajárpéc;

- 2012. 09. 08.Rock Cirkusz, Kunsziget.


Vas megye:

- 2012. 07. 06.: Táborzáró Piknik, Vasi Múzeumfalu, Szombathely;

- 2012. 08. 11.: Rétes Fesztivál, Vasvár;

- 2012. 08. 18.: Vasszécsenyi Falunap, Vasszécseny;

- 2012. 08. 24.: Savaria Történelmi Karnevál, Szombathely.


Zala megye:

- 2012.07.22.: Egerszeg Búcsú, Zalaegerszeg;

- 2012.09.10.: Gyerekek Világnapja, Zalaegerszeg;

- 2012.09.07.: Dödölle Fesztivál, Nagykanizsa;

- 2012.09.16.: Tökfesztivál, Zalaegerszeg.


A rendezvények kiváló alkalmat nyújtottak arra, hogy tanácsadóink közvetlenül kerüljenek kapcsolatba az érdeklődőkkel, családokkal – megismerhessék környezeti problémáikat, a fenntarthatósággal kapcsolatos elképzelésüket és a civil szervezetekről kialakult véleményüket. A papírmerítés a gyerekek, fiatalok kedvenc szórakozása lett, a felnőtteknek pedig alkalmuk volt a számítógép segítségével saját „papírlábnyomuk” kiszámítására (kb. 500 elérés).

A rendezvényeken aktivistáink kérdőíves kikérdezést végeztek (kb. 450 elérés) a látogatók környezettudatos életmóddal kapcsolatos attitűdjeikről – ennek  az EFFIX Marketing Kft. által készített értékelését itt érhetik el.


A három megyei napilap szeptember 14-i számában hozta le a projekt munkáját, tapasztalatait összefoglaló fizetett hirdetésünket. „Búcsúzóul” felhívtuk a figyelmet a papír ökológiai értékére, a papírtakarékosság fontosságára, az újrapapír termékek előnyeire. Közzétettük a „Papír másik oldala” honlapunk címét is, ahol minden érdeklődő a jövőben is kiszámíthatja a papírfelhasználásának ökológiai lábnyomát.

A hirdetések szövege itt tekinthető meg

Szeptember 19-én Budapesten, a Humusz Házban került sor a projektbe tervezett két szakmai tanácskozásra. Ennek előzménye volt a – közös civil álláspont kidolgozása érdekében – július hónapban tartott két civil egyeztetés, illetve a Humusz Szövetség, illetve az EMLA Egyesület szakértői által jegyzett tanulmányok.

Az első szakmai egyeztetés a "Az újrahasznosított iró-nyomó papírok használatának elősegítése a magyar piacon" témát járta körül – míg a második témája:  "A kéretlen reklámküldeményekkel kapcsolatos hazai helyzet értékelése” volt.

Az eseményeket a projektgazda Reflex Egyesület programvezetője nyitotta meg, majd a Humusz Szövetség és az EMLA Egyesület képviselői röviden összefoglalták a témában végzett kutatások eredményeit. Az érdemi vita kialakítása érdekében az eseményre az érintettek közül az érintetett szakma, cégek legfontosabbak szakmai szervezeteit, érdekképviseleti szerveiket, a közbeszerzésért és közoktatásért felelős minisztériumi illetékeseket és további, a téma szempontjából kiemelt szereplőket.

A jelenlévők mindkét fél oldaláról ismertették az általuk elképzelhető jogi és nem jogi eszközöket, szabályozási irányvonalakat - különös tekintettel az újrapapír termékek közbeszerzési eljárásokban való preferálására, illetve kéretlen reklámküldemények terjesztésének jogi szabályozási lehetőségére.

Az előadásokat pdf-ben innen töltheti le:

Újrapapír témában: HUMUSZ ELŐADÁSA, EMLA ELŐADÁSA

Szemétposta témában : HUMUSZ ELŐADÁSA, EMLA ELŐADÁSA

A szakmai kerekasztal tanácskozások tapasztalatainak felhasználásával (a civil illetve az iparági szervezetek véleményének ismeretében) egyesületünk szakértője rövid időn belül elkészítette kéretlen reklámlevelek visszaszorítását megcélzó törvénymódosító javaslatát és az ezt megalapozó szakmai háttéranyagot. A „reklámtörvényt”módosítani hivatott javaslat beterjesztésére megkerestük a parlamenti pártokat.

Az újrapapír termékek piaci helyzetét javító illetve közbeszerzéseknél való preferálást segítő kormány-, illetve miniszteri szintű beavatkozást feltételez. A jogalkotási folyamatban való részvételi szándékunkat az illetékesek felé (az elkészült szakmai háttéranyag megküldésével egyetemben) jeleztük, bevonásunkra ígéretet kaptunk.

Szeptember 21-én és 25-én tartottuk a projekt eredményeit összefoglaló és bemutató sajtótájékoztatókat. Mivel három megyében dolgoztunk és fontosnak tartottuk, hogy tapasztalatainkról, terveinkről Vas megyében is beszámoljunk, ezért választottuk szeptember 21-re szombathelyi helyszínt.

A másik sajtótájékoztatón Győrben, a szokott helyen vártuk a sajtó képviselőit.

A két sikeres rendezvény sajtóanyaga, illetve fényképei itt érhetők el. 



<< Vissza