Július - augusztus

 

Az iskolaév befejeztével a nyári időszakban a felnőttekre, illetve a családokra koncentráltunk és különféle szabadtéri rendezvényeken vállaltunk „kihelyezett környezeti tanácsadó szolgálatok” működtetését. A megyénkénti 4-4 sátras, asztalos kitelepülést szervezésére, bonyolítására (közbeszerzési eljárás lefolytatása után) Vas megyében a Kerekerdő Alapítvánnyal, Zala megyében a Domberdő Természetvédelmi Egyesülettel, Győr-Moson-Sopronban pedig a Csalán Egyesülettel kötöttünk szerződést.



 

Szakmai cél: a fenntartható környezettel illetve fogyasztással kapcsolatos lakossági hatékony ismeretterjesztés, társadalmi kapcsolatok erősítése

Módszerek: ingyenes tanácsadó szolgálat működtetése a rendezvényen, papírfelhasználás ökológiai lábnyomának kiszámítása, kérdőíves kikérdezés, látványelemek elhelyezése, ingyenes szakmai kiadványok terjesztése, gyerekeknek illetve fiataloknak szóló játékok, feladatok (ÖkoMata, papírmerítés, papírtégla készítés stb.).A rendezvényeket mindegyik megyében igyekeztünk változatosan kiválasztani: jelen leszünk a városokban szakmai nagyrendezvényein (győri Általános Vásár) éppúgy, mint a gyerekrendezvényeken (pl. a GyőrKőc Fesztivál), falunapokon, rockfesztiválon és így tovább.Az egyes rendezvényeken való megjelenés tapasztalatairól az projektben részvevő szervezetek a honlapjaikon adnak fényképes összefoglalókat www.reflex.gyor.hu , www.kerekerdo.org és www.domberdo.hu



<< Vissza