A nagybirtokrendszert rögzíti a Földtörvény tervezete

Több mint hetven agrár- és vidékfejlesztési, természet- és környezetvédő civil szervezet arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy a jelenlegi formájában ne támogassák a tervezett földtörvény javaslatát. A tervezet ugyanis rögzítené Magyarországon a nagybirtokrendszert, továbbá nem nyújt kellően hatékony  édelmet a külföldiek tulajdonszerzése ellen. Mindez ütközik a fenntarthatóság Alaptörvényben is rögzített elveivel és a Kormány által elfogadott Vidékstratégiával, a tervezet ezekkel ellentétben gyorsíthatja a vidéki térségek elnyomorodását.



A CSEMETE Egyesület, a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar
Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi
Egyesület és a Szövetség az Élő Tiszáért által kezdeményezett civil
állásfoglalás szerint az Országgyűlés elé benyújtott T/7979. számú
törvényjavaslat a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
(továbbiakban: földtörvény) a jelenlegi formájában nem elfogadható.

A kormányzat kommunikációjában azt hangsúlyozza, hogy a most készülő
új földtörvény a családi gazdaságok megerősítésének egyik eszköze.
Szeretnénk, ha ez így lenne, azonban e tervezet -- a hatályos
földtörvényhez hasonlóan -- korlátlan üzemméret elérését tenné
lehetővé a nagyüzemnek és előjogokat biztosítana a nagybirtoknak --
emelte ki Kajner Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért elnöke.

Szükséges egy olyan intézményrendszer kialakítása, amely a
fenntartható módon gazdálkodó kis- és közepes méretű gazdaságokat
részesíti előnyben a földvásárlásnál és a haszonbérletnél. A tulajdon
és a bérlet nagyságát a művelési ág és a föld termőképességének
megfelelően szükséges szabályozni, tekintettel a településeken
rendelkezésére álló földterület mennyiségére is. Emellett biztosítani
kell az érintett közösségek valódi beleszólását a földszerzésbe --
tette hozzá Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége
programvezetője.

A földtörvény tervezett szabályai nem biztosítják, hogy valamennyi
zsebszerződés típus felszámolásra kerülhessen. Ha nem lesz erős
törvény és hatékony kormányzati fellépés az elkövetkező másfél évben,
2014-től elveszíthetjük a rendelkezést akár egy millió hektár
termőföld felett -- jelentette ki Roszík Péter, a Magyar Biokultúra
Szövetség alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara volt
elnöke.

A civil szervezetek szerint a fenti problémák fényében a törvény
elfogadását nem szabad elsietni, hiszen 2014. május 1-jéig bőven lenne
időnk a felmerült kérdések érdemi társadalmi vitájára és a
Vidékstratégiával összhangban lévő törvény elfogadására.

A civilek arra kérik az országgyűlési képviselőket és a Kormányt, hogy
dolgozzák át a beterjesztett földjogi szabályozást úgy, hogy az a táji
adottságoknak megfelelő gazdálkodást segítse elő. Biztosítson a
törvény valódi előnyt az olyan kis- és közepes méretű gazdaságoknak,
amelyek a természeti erőforrások megóvásával együtt megélhetési
lehetőséget teremtenek a mainál sokkal több embernek, összhangban a
Nemzeti Vidékstratégiával.

További információ:
Fidrich Róbert, Magyar Természetvédők Szövetsége, tel.: (1)216-7297,
(70)2715-715
Kajner Péter, Szövetség az Élő Tiszáért, tel.: (30)7688-717
Roszík Péter, Biokultúra Szövetség (külföldiek földvásárlása ügyében),
tel.: (30)9560-777
Bojtos Ferenc, CSEMETE Egyesület, tel.: (62)424-392

Az állásfoglalás és az aláírók listája:
http://www.mtvsz.hu/dynamic/foldorveny__civil_szervezetek_allasfoglalasa_2012_10_26.pdf

* * *

Kezdeményező szervezetek:
CSEMETE Egyesület,
Magyar Biokultúra Szövetség,
Magyar Természetvédők Szövetsége,
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület,
Szövetség az Élő Tiszáért

Csatlakozó szervezetek:
Beklen Alapítvány a Nagykunsági Civil Társadalomért
Bors Alapítvány
CEEweb a Biológiai Sokféleségért
Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi Civil Hálózat
Dél-dunántúli Biokultúra Egyesület
Domberdő Természetvédelmi Egyesület
E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Energia és Környezet Alapítvány
Esztergomi Környezetkultúra Egyesület
Európai Civil Koordinációs Egyesület (ECKE)
Fauna Alapítvány
Fejér Szövetség
Fenntarthatóság Felé Egyesület
Független Ökológiai Központ
GAIA Ökológiai és Vidékfejlesztési Alapítvány
GATE Zöld Klub Egyesület
Gömöri Környezet- és Tájfejlesztő Egyesület
Greenpeace Magyarország
Hatvani Környezetvédő Egyesület
Herman Ottó Természetvédő Kör
Hidra Természetvédelmi és Ifjúsági Egyesület
HOLOCÉN Természetvédelmi Egyesület
Hosszúhetény Természeti Értékeiért Egyesület
Ifjú Botanikusok Baráti Köre
Inspi-Ráció Egyesület
Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület
Keresztúri Társas Kör
Kishantosi Vidékfejlesztési Központ
Kordován Tér Baráti Kör
KÖRLÁNC Szegedi Munkacsoport
Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület
Közép-magyarországi Zöld Kör
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
Magyar Faluszövetség
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség
Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége
Maláka Szociális Szövetkezet
Markóc Község Önkormányzata
Nemzeti Értékvédő Egyesület
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Noé Bárkája egyesület
Nők a Balatonért Egyesület
Nyugat-dunántúli Biokultúra Egyesület
Ormánság Alapítvány
Öko-forrás Alapítvány
Öko-Jász Környezetvédelmi, Környezetgazdálkodási, Kulturális és
Turisztikai Egyesület
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány
Ökológiai Stúdió Alapítvány
Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület
Pannon Természetvédő Szövetség
Polyán Egyesület
Reflex Környezetvédő Egyesület
Serpentes Alapítvány
Szélkiáltó Természetvédő Egyesület
SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért
Természet és Környezetvédők Solti Egyesülete
Vasvarjú Természetvédelmi Alapítvány
Védegylet
WWF Magyarország
Zagyva-mente Környezet- és Természetvédő Egyesület
Zöld Akció Egyesület
Zöld Kör



<< Vissza