A Reflex Környezetvédő Egyesület partnerszervezetként vesz részt a WWF programjában (az Európai Unió Víz Keretirányelvének végrehajtásában, illetve ennek alapján megvalósítandó hazai Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv/ek/ megvalósításban). A Reflex által felvállalt szakmai feladatokhoz környezet- és természetvédő, valamint vízügyi szakembereit kérte fel. Az együttműködés során a tervezési folyamatban történő társadalmi részvétel erősítését és a nyilvánosság tájékoztatását is képviselte egyesületünk. Fontos alapeleme a programnak, hogy a Reflex véleményezte (javaslatokat tett) hét, a Dunát érintő vízgyűjtő alegység (Szigetköz, Fertő-tó és Rábca, Rába, Marcal, Bakony-ér és Concó, Által-ér, Gerecse) konzultációs anyagára. Feladatunk volt a hivatalos vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés eredményeinek széleskörű terjesztése is. Ennek érdekében a honlapunkon megnyitott „vízgyűjtő-gazdálkodás” aloldalon elérhetővé tettük a VGT terveit, dokumentumait és adatait, illetve az aktuális, új elektronikus formájú információs anyagokat is.
Tovább...Az alábbi honlap a www.vizeink.hu oldalra küldött civil vélemények gyűjtőhelye.