Kerékpárnyeregben Rómer Flóris nyomában - Reflex bringa tábor 2009.

Rómer Flóris bencés szerzetes, az első vidéki múzeum,  a mai győri Xántus János Múzeum alapítója, a magyar régészet atyja 150 éve, 1859-ben járta be a Bakonyt, s adta közre úti élményeit Szünnapi levelek Ebenhöch Ferenc koroncói lelkész barátomhoz címmel előbb a Győri Közlönyben, majd rá egy évre könyv alakban is A BAKONY, természetrajzi és régészeti vázlat címmel. A Reflex nyolcadik kerékpáros táborának résztvevői 2009. július 19-24. között erre emlékezve járták be a Rómer által megtett út egy részét.

Tovább...

VIII. REFLEX Kerékpáros Tábor - Kerékpárnyeregben Rómer Flóris nyomában

Talán kevesen gondolják, de a Bakony kerékpárral is jól bejárható. Nem szükséges kimagasló állóképesség és spéci kerékpár. Több éves tapasztalatunk alapján állítható, hogy egy műszakilag felkészített, szervízelt kerékpár és a napi 20-40 kilométeres hajtást előtte is bíró gazdája jó eséllyel teljesíteni tudja a „hegyi” viszonyok között is, a tábor összesen kb. 120-160 kilométernyi távját.

Tovább...

A Bakony-hegység

A Bakony- hegység a Dunántúli-középhegység legnagyobb kiterjedésű és legnyugatibb tája. Érdekessége, hogy hazánkban ez az egyetlen hegység, melynek minden földtani határa az ország területén belül található!

Tovább...

Együttműködési megállapodás

A pápateszéri Ökológiai Központban 2006. november 8.-án ünnepélyes keretek között aláírták a REFLEX Környezetvédő Egyesület és Pápateszér Önkormányzata között létrejött együttműködési keretmegállapodást. Az eseményen képviseltette magát a polgármester és a jegyző mellett, az önkormányzat képviselő-testületének valamennyi tagja, valamint a REFLEX Környezetvédő Egyesület vezetősége.

Tovább...

Fotókiállítás Pápateszéren

A Reflex Környezetvédő Egyesület és a Győri Fotóklub Egyesület a Bakonyban, a farkas-hegyi Reflex-házban tartotta az első Pápateszéri Természetfotó Tábort, Nagy Péter és Szabó Béla fotóművész vezetésével. A fiatalok a Bakony legszebb vidékeit is bejárva ismerkedtek a természetfotózás rejtelmeivel. Befejezésként a pápateszéri Művelődési Házban kiállítást rendeznek a táborozás legjobban sikerült képeiből. A kiállítók: Bodri Zoltán, Bodogai Áron, Czebe László, Dabasi Tamás, Éder Zsuzsanna, Nagy Ferenc, Nagy Martina, Németh Gergely és Vámos Bence. A kiállítás augusztus 10-én 6 órakor nyílik, és egész augusztusban megtekinthető.

Tovább...

A Fenyőfői Ősfenyves Természetvédelmi Terület környezeti állapotának felmérése, változásainak értékelése - (Status survey and evaluation of changes in the Fenyőfői Ancient Pines Nature Reservation)

- Budapesti Műszaki Főiskola, Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar, Környezetmérnök szak. - Készítette: Adorján Tímea Éva - Belső konzulens: Némethné Dr. Katona Judit főiskolai docens, BMF RKK Környezetmérnöki Intézet Külső konzulens: Nagy Péter programvezető, REFLEX Környezetvédő Egyesület. - Budapest, 2008

Tovább...

Természetfotós tábor Pápateszéren

A Reflex Környezetvédő Egyesület és a Győri Fotóklub Egyesület a Bakonyban, a farkas-hegyi Reflex-házban tartotta a második Pápateszéri Természetfotós Tábort, Szabó Béla fotóművész vezetésével, augusztus 3-9. között. A fiatalok a Bakony legszebb vidékeit is bejárva ismerkedtek a természetfotózás rejtelmeivel.

Tovább...

Az oktatóközpont megközelíthetőségei

Pápateszéri oktatóközpontunk külterületen helyezkedik el, a település központjától mintegy 3 km-re. Nem egyszer fordult elő, hogy a hozzánk igyekvők eltévedtek, vagy egyszerűen elmentek a ház előtt. Reményeink szerint az itt közölt leírások, s térképek segítségével, bármilyen közlekedési eszközt is vesznek igénybe az idelátogatók, gond nélkül megtalálnak bennünket. A megközelítési javaslatok összeállításánál figyeltünk arra, hogy ne tévedjen el senki, akármelyik irányból közelíti is meg az oktatóközpontot.

Tovább...

II. Pápateszéri Természetfotós tábor

Július 30-ig lehet jelentkezni abba a természetfotós táborba, amelyet a Reflex Környezetvédő Egyesület a Győri Fotóklubbal közösen szervez. A táborba elsősorban olyan 14 és 22 év közötti fiatalokat várunk, akik szeretnek fotózni, szeretik a természetet, s a természetfotózás során eddig megszerzett tudásukat bővíteni szeretnék. A tábort, a számtalan fotótémát szolgáltató Bakonyban rendezzük augusztus 3. és 9. között. Részletes program a mellékletben.

Tovább...

|<<  |<  1  2  3  4  5  >|  >>|