Bringás Barangolás a Bakonyban – IX. Reflex Kerékpáros Tábor

„Bringás barangolás a Bakonyban” címmel idén is megszervezzük táborunkat azon fiatalok számára, akik szeretnek kerékpározni, szeretik a természetet, s nem riadnak vissza egy-egy nehezebb biciklis túrától sem. A tábor résztvevői megismerkedhetnek hazánk egyik legszebb vadregényes tájának, a Bakonynak szinte érintetlen természeti értékeivel, változatos növény és állatvilágával. A tábor időtartama 6 nap 5 éjszaka. Ezalatt az idő alatt csillagtúra-szerűen naponta különféle helyekre kerékpározunk el.

Tovább...

Természetismereti vetélkedő Pápateszéren

A Reflex farkashegyi ökológiai központja és erdei iskolája adott otthont az I. Pápateszéri Természetismereti Vetélkedőnek 2009.május 13-án.
A Közös Fenntartású Körzeti Általános Iskola Pápateszér márciusi felhívására a házigazdák mellett négy környékbeli iskola nevezett, végül három - a pápateszéri, az ugodi és a lovászpatonai iskola öt csapata, összesen 25 felső tagozatos tanulóval vett részt a vetélkedőn. A zsűri - élén Primusz Jószeffel, a Magasbakony Tájvédelmi Körzet vezetőjével - három csapat teljesítményét értékes környezet-és természetvédelmi témájú könyvekkel jutalmazta, de valamennyi résztvevő értékes kiadványcsomagot vihetett haza a Pápateszéri Általános Iskola, a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park felajánlásaként.
Első helyen a házigazda pápateszériek "Erdei Fülesbagoly" csapata végzett, tagjai: Bóka Nelli, Földing Krisztina, Róka Ádám, Vizer István, Völfinger Péter. Második az ugodi "Bükk Makk" csapat, tagjai: Novák Balázs, Novák Mónika, Piszker Zsófia, Addig Brigitta, Gödri Ákos. Harmadik az "Ugodi Sólymok", a csapat tagjai. Sziva Rajmund, Kovács Kitti, Kolonics Patra, Geiger Gréta.
A díjakat a zsűri - Német Veronika (Reflex Környezetvédő Egyesület), Peimli Piroska (Fertő-Hanság Nemezeti Park), Primusz József (Balaton-Felvidéki Nemzeti Park), Léhner Ilona iskolaigazgató, a rendezvény házigazdája, valamint Szalczer György, Pápateszér polgármestere adták át. A pápateszéri iskola és a Reflex 2010-ben is várja a Pápai Bakonyalja felső tagozatos általános iskolás csapatait természetismereti vetélkedőre.

Tovább...

Kerékpárnyeregben Rómer Flóris nyomában - Reflex bringa tábor 2009.

Rómer Flóris bencés szerzetes, az első vidéki múzeum,  a mai győri Xántus János Múzeum alapítója, a magyar régészet atyja 150 éve, 1859-ben járta be a Bakonyt, s adta közre úti élményeit Szünnapi levelek Ebenhöch Ferenc koroncói lelkész barátomhoz címmel előbb a Győri Közlönyben, majd rá egy évre könyv alakban is A BAKONY, természetrajzi és régészeti vázlat címmel. A Reflex nyolcadik kerékpáros táborának résztvevői 2009. július 19-24. között erre emlékezve járták be a Rómer által megtett út egy részét.

Tovább...

VIII. REFLEX Kerékpáros Tábor - Kerékpárnyeregben Rómer Flóris nyomában

Talán kevesen gondolják, de a Bakony kerékpárral is jól bejárható. Nem szükséges kimagasló állóképesség és spéci kerékpár. Több éves tapasztalatunk alapján állítható, hogy egy műszakilag felkészített, szervízelt kerékpár és a napi 20-40 kilométeres hajtást előtte is bíró gazdája jó eséllyel teljesíteni tudja a „hegyi” viszonyok között is, a tábor összesen kb. 120-160 kilométernyi távját.

Tovább...

|<<  |<  1  2  3  >|  >>|