Lopakodó lerakók - harmadik felvonás

A győr-sashegyi hulladéklerakó botrányos jogi előtörténete ismert. A Reflex fellépése nyomán az Alkotmánybíróság arra kötelezte a jogalkotó országgyűlést, hogy az OTrT-ben állítsa vissza az eredeti védőtávolságokat (500 méter helyett az 1000 méteres védőövezetet). A lobbik azonban ismét beindultak és az eredeti szabályozás helyett egy nyakatekert mondatcsinálmányt csempésztek be a törvénybe. Az eljárással a Jövő Nemzedék Országgyűlési Biztosa sem értett egyet. Erről írunk most és a sashegyi lerakó „sikertörténetét” egészítjük ki ezzel-azzal. 

Tovább...

Reflex-sátorral a Győrköc Fesztiválon

Egyesületünk is részt vett a Győrkőc Fesztiválon, amely az idei évben is nagy látogatottságnak örvendett. Míg tavaly a környezettudatos energiafelhasználás volt a fő témánk, idén a hulladék-kérdést állítottuk a középpontba. Győri tagszervezetként a Hulladék Munkaszövetség „Nulla Hulladék” Programját népszerűsítettük a kicsik és nagyok körében, melynek keretében arról tájékoztattuk az érdeklődőket, hogy csökkenthetik a keletkező hulladék mennyiségét. Szombaton és vasárnap közel kétszázan töltötték ki környezetvédelmi totónkat értékes nyeremények reményében. A vasárnap délután megtartott sorsoláson a főnyereményt, az ibis Hotel által felajánlott kerékpárt, és a Reflex különnyereményét, a pápateszéri családi hétvégét a helyszínen át is vették a szerencsés nyertesek.

Tovább...

Reflex a Pápai Játékfesztiválon

A szervezők meghívásának eleget téve interaktív környezetvédő családi programokkal vettünk részt a 19. Pápai Nemzetközi Játékfesztiválon június 13-án, szombaton. Bemutattuk a HUMUSZ "Teljes élet - nulla hulladék" vándorkiállítását, környezeti tanácsokat adtunk, ökológiai lábnyomot számoltunk, klímakorongot forgattunk. A reflexes csapatotot - Németh Vera, Vági Krisztina, dr. Kalas György, Nagy Péter - elkísérte a Széchenyi István Egyetem Huper Car napelemes autója és az ezt kifejlesztő team öt tagja, Czeglédi Dávid vezetésével.

Tovább...

Közhasznúsági jelentés - 2008

A REFLEX Környezetvédő Egyesület közhasznú jelentése - törvényi előírásoknak megfelelően – az egyesület irodájában bárki által megtekinthető, illetőleg abból másolat készíthető. Ezen kívül - a közgyűlésen elhangzottak alapján - elektronikus formában is közzétesszük itt, a honlapunkon is.

 

Tovább...

A jégkocka 84 %-a maradt meg!

A Környezetvédelmi Világnapon kicsomagoltuk a győri Megyeháza előtti téren felállított, hőszigetelt jégkockát, amely 2009. április 8-tól viselte az időjárás viszontagságait. A kicsomagolási akción megjelent szépszámú nézőközönség és a sajtó munkatársai is megtapasztalhatták, hogy a jégkocka meglepően jól viselte az elmúlt két hónap szokatlanul meleg napjait is. A jégtömb az eredeti méretének alig több mint 15 %-át veszítette el, így a 84,23 %-a megmaradt, bizonyítva azt, hogy egy jó hőszigeteléssel milyen sok energiát, s pénzt lehet megtakarítani, mellesleg a kevesebb energia felhasználással az ember még a környezetet is kíméli. A Jégkocka akcióhoz tippelős játék is kapcsolódott, amely során bárki megtippelhette, hogy a jégtömb hány százaléka vészelte át az akció időtartamát, és maradt meg június 5-ig. Az alábbiakban közzétesszük játékunk eredményét, a nyertesek névsorát, valamint a nyereményeiket.

Tovább...

„Globális felmelegedés – a változás képei” - Fotó- és rövidfilm pályázat eredményhirdetése és a kapcsolódó fotókiállítás

A Reflex Környezetvédő Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és a MEDIAWAVE Alapítvány „Globális felmelegedés – a változás képei” címmel fotó- és rövidfilm pályázatot hirdetett meg a MEDIAWAVE ’2009 fesztivál egyik fő témájához kapcsolódóan. A felhívásra több mint kétszáz fotó és tíz rövidfilm érkezett be. A meghirdetők képviselőiből felálló zsűri 45 fényképet és 5 rövidfilmet választott ki bemutatásra. A fotókiállítás egyszerre tekinthető meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat aulájában, illetve a Kazinczy utca beruházásának védőkerítésén 2009. április 17. és május 3. között. A rövidfilmek a fesztivál szakmai programjai közt kerülnek bemutatásra.

Tovább...

Az Ön tippje is számít! Fogadjon Ön is!

A győri Megyeháza előtti téren felállított hőszigetelt jégkocka 2009. április 8-tól június 5-ig, a Környezetvédelmi Világnapig viseli az időjárás viszontagságait, legyen az tűző napsütés, vagy szaggató szélvihar. A Jégkocka akcióhoz kapcsolódó fogadás során bárki megtippelheti, hogy a jégtömb hány százaléka vészeli át az akció időtartamát, és marad meg június 5-ig. A legszerencsésebb tippelő jutalma egy kerékpár a környezetkímélő közlekedéshez!

Tovább...

Jégkocka akció – újratöltve – Sajtóközlemény

Sajnos a tervezett március 25-i szigetelés jég hiányában elmaradt (talán a globális felmelegedés jele, hogy a jég csak részben fagyott meg?), így csak a szigetelés került ki az akció helyszínre. Szerdán újból megpróbáljuk! Az eseményen ezúttal is szeretettel várjuk a sajtó képviselőit! Az esemény helye és ideje: Győr, Megyeháza tér (Szent István u.) – 2009. április 8. – 9:15-10:15

Tovább...

Jégkocka akció 2009.

Tovább...

VIII. REFLEX Kerékpáros Tábor - Kerékpárnyeregben Rómer Flóris nyomában

Talán kevesen gondolják, de a Bakony kerékpárral is jól bejárható. Nem szükséges kimagasló állóképesség és spéci kerékpár. Több éves tapasztalatunk alapján állítható, hogy egy műszakilag felkészített, szervízelt kerékpár és a napi 20-40 kilométeres hajtást előtte is bíró gazdája jó eséllyel teljesíteni tudja a „hegyi” viszonyok között is, a tábor összesen kb. 120-160 kilométernyi távját.

Tovább...

|<<  |<  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  >|  >>|