Az újragondolt papír - A szavazás menete

A KEOP-6.1.0/B/11-2011-0020 projekt keretében „Az újragondolt papír” címmel hirdetett rajzpályázatunk eredményét korábbi hírünkben közöltük. A 731 db beérkezett alkotásból a zsűri döntése alapján 26 rajz került fel az iskolai újrapapír füzetek borítójára. Lehetőség nyílt arra is, hogy további 12 rajzot jelentessünk meg a májusban, húszezer példányban kiadni tervezett 2012/13-as tanév órarendünkön. Az erre esélyes – zsűri által  kiválogatott - rajzokat szavazásra feltettük a projekt egyik honlapjára. Az órarendet a 12 legtöbb közönségszavazatot elért rajz díszítheti majd. Az alábbiakban az április 16-30. közötti szavazás módját ismertetjük.



Előzmények:

A Reflex Környezetvédő Egyesület, együttműködve a szombathelyi Kerekerdő Alapítvánnyal és a zalaegerszegi Domberdő Természetvédelmi Egyesülettel a KEOP-6.1.0/B/11-2011-0020 projekt keretében „Az újragondolt papír” címmel képzőművészeti pályázatot hirdetett a régió általános iskolás korosztályának.

A márciusban lezárult pályázat sikeres volt – a gyerekek a témát megértették és a reméltnél jóval több rajz érkezett be (53 iskolából 731 db alkotás). A szakmai zsűri által kiválasztott 26 raj került fel az iskolai újrapapír füzetek borítójára.

 

 

Órarend:

Lehetőség nyílt azonban arra is, hogy további 12 rajzot jelentessünk meg a májusban, 20 ezer példányban kiadni tervezett 2012/13-as tanév órarendünkön.

Az erre esélyes  - zsűri által kiválogatott - rajzokat beszkenneltük és szavazásra feltettük a projekt egyik honlapjára. Az órarendet a 12 legtöbb közönségszavazatot elért rajz díszítheti majd – továbbá a szervezők különdíjként felajánlottak egy-egy kedvezményes nyári táborozási lehetőséget is (ennek „gazdáját” a szakmai zsűri választja ki)

 

 

Ki szavazhat?

Bárki szavazhat – akár több rajzra is.

 

 

A szavazás módja:

Egy rövid kérdőív kitöltésével, és a választott rajz számának megadásával lehet majd szavazni a honlapunkon, illetve Facebook oldalunkon 2012. április 16-án közzétett linkre kattintva.

Szavazni tehát csak április 16-tól lehet, de a szavazáshoz feltöltött rajzok már most megtekinthetők ezen az oldalon: https://picasaweb.google.com/110944363291827870904

(a kiválasztott képre kattintva megjelenik a rajz szavazási sorszáma is).

 

 

A szavazás időtartama: 2012. április 16 – 30. között

A nyertesek névsorát honlapunkra május 7-én feltesszük.

 

 

További információ:

Reflex Környezetvédő Egyesület

drótposta: apapirmasikoldala@gmail.com

telefon: 96-316-192



<< Vissza